2022. július 27., 16:31

Korčok ismét beszólt a magyar kormánynak: Szlovákia azt teszi, amit helyesnek tart

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter visszautasítja Budapest állítását, hogy Szlovákia és Csehország az orosz-ukrán háború kapcsán igyekszik jó pontokat gyűjteni az Európai Uniónál.

ivan korčok
Fotó: TASR/AP

Korčok leszögezte, a meggyőződésük szerint cselekednek, azt teszik, amit helyesnek tartanak, Budapest magatartását pedig egyre kevésbé érti. A szlovák külügyminiszter erről német kollégájával, Annalena Baerbockkal tartott keddi közös sajtótájékoztatóján beszélt – számolt be róla a TASR hírügynökség budapesti tudósítója.

„Különösen megérintett minket, hogy a szomszédunk késztetést érez annak kimondására, hogy amit Szlovákia és Csehország tesz, azt azért teszi, hogy jó pontokat gyűjtsön Brüsszelben. Ezt visszautasítom! Ennek épp ellenkezője igaz” – jelentette ki Korčok.

„Azt tesszük, ami a meggyőződésünk szerint helyes” – fűzte hozzá. Korčoknak az az érzése, mintha Budapest számára nagyon fontos lenne minden egyes lehetőséget kihasználni arra, hogy a közös uniós megoldástól kicsit eltérő álláspontra helyezkedjen.

„Egyre kevésbé értem ezeket a Budapestről érkező üzeneteket és magatartást – beleértve a múlt hetit is” – folytatta Korčok, hangsúlyozva, hogy ezzel nincs egyedül. Szavai szerint sok más országból nagyon egyértelmű reagálások érkeztek a magyar fél kijelentéseit követően. Ugyanakkor hozzátette, Magyarország szomszédos ország, amellyel Szlovákiának nagyon jók a kapcsolatai és ezeket ilyennek is akarja megőrizni.

A szlovák külügyminiszter azt is hangsúlyozta, a visegrádi négyek három tagállamának (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) nagyon világos az álláspontja az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Ha Magyarország úgy döntött, hogy más álláspontra helyezkedik, azt tudomásul veszi.

Orbán Viktor magyar kormányfő a tusványosi 31. nyári egyetemen kijelentette, a lengyelek úgy érzik, hogy ők is benne vannak az orosz-ukrán háborúban, de Magyarország ki akar belőle maradni. „Cseh és szlovák barátainknál pedig kormányváltások történtek, az ottani kormányok pedig jó pontokat gyűjtenek Brüsszelben. Ez olyan, mint amikor az ember beköti a lovait egy égő istállóba” – jelentette ki Orbán.

A magyar kormányfő arról is beszélt, hogy az Ukrajnának adott nyugati fegyverek csak elnyújtják a háborút, mert a fegyverek végül orosz kézre kerülnek. „A háborút csak egy orosz–amerikai tárgyalás zárhatja le” – hangsúlyozta Orbán, hozzátéve, a második világháború óta Európa most újra olyan helyzetbe került, amikor nem neki van döntő szava, hanem az amerikaiaknak és az oroszoknak.

A magyar kormányfő a V4-es kapcsolatok „szétbontása” miatt is bírálta a Nyugatot. Szerinte a Lengyelországgal való kapcsolat már a háború előtt bonyolultabbá vált, holott a két ország stratégiai érdekei egybeesnek. „Békét akarunk, és azt akarjuk, hogy az oroszok ne jöjjenek közelebb” – jelentette ki Orbán Viktor.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.