2026. január 13., 09:36

Könnyebben épülhetnek a bérlakások?

A kormány mérlegeli, hogy mentesíti a városokat és községeket az önkormányzati bérlakások építéséhez kapcsolódó bonyolult közbeszerzési eljárások alól. Ennek célja, hogy az építkezések kivitelezőjét egyszerűsített eljárásban, mindössze három ajánlat közül választhassák ki. Ehhez a közbeszerzési szabályok módosítására lesz szükség. Erről Robert Fico miniszterelnök nyilatkozott, miután a kormány képviselői a Szlovákiai Városok és Községek Társulásának vezetőivel egyeztettek a bérlakásépítésről.

Békességóhajtás
Robert Fico
Fotó: TASR

A kormányfő szerint 2026-ban 37 millió eurót kell előteremteni a közlekedési minisztérium által nyújtott vissza nem térítendő támogatásra, amely a bérlakások beszerzési költségeinek 40 százalékát fedezi. Az idei költségvetésben erre nem különítettek el forrást.

A közpénzügyek konszolidációja, amely a 2025-ös és 2026-os költségvetésekben öltött testet, áldozatul ejtette az állami bérlakás-építést az Állami Lakásfejlesztési Alapon keresztül”

– fogalmazott Fico.

Hozzátette: a városok és községek ezen az alapon keresztül 1 százalékos, egyes esetekben akár 0 százalékos kamatozású hitelt vehetnek fel, amellyel az építési költségek legfeljebb 60 százaléka finanszírozható.

A fennmaradó 40 százalékot korábban a közlekedési minisztériumon keresztül nyújtott vissza nem térítendő állami hozzájárulás fedezte.

„Ezt a forrást azonban elnyelte a szükséges konszolidáció. 2026-ra egyetlen eurót sem találtunk erre a célra, ami az állami lakásalapon keresztüli bérlakás-építés gyakorlatilag teljes leállásához vezetett” – figyelmeztetett a miniszterelnök.

Fico szerint az Állami Lakásfejlesztési Alap elegendő saját forrással rendelkezik, mivel „forgóalapként” működik, így képes biztosítani azokat a hiteleket, amelyek az építési költségek 60 százalékát fedezik.

„2026-ban csak ebben a kisebb szegmensben több mint 200 millió eurót tudunk megmozgatni, és mintegy 1800 bérlakás építését támogathatjuk – ez nagyjából egy teljes lakótelepnek felel meg” – tette hozzá. Ez szerinte hozzájárul a gazdasági növekedéshez, és lehetőséget teremt a kisebb, helyi építőipari vállalkozások számára is.

Bónuszként a kormány azt is fontolgatja, hogy felmenti a városokat és községeket a bonyolult közbeszerzési kötelezettségek alól, és lehetővé teszi számukra, hogy az önkormányzati bérlakások építésekor egyszerűsített eljárásban, három ajánlat közül válasszanak kivitelezőt.

Megosztás