2021. május 30., 15:03

Kolíková: Ha júniusig Tomáš Lehotský nem lesz a parlament alelnöke, akkor nem fogunk szavazni a törvényjavaslatokra

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter szerint, ha júniusig nem választják meg Tomáš Lehotský (Za ľudí) parlamenti képviselőt a parlament alelnökének, akkor a párt több forgatókönyvet is el tud képzelni a jövőre nézve.

Kolíková
Fotó: TASR

Kolíková ezt a Ta3 politikai vitaműsorában jelentette ki. Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a jövőben ő vezesse a pártot, azonban több megfelelő jelöltet is megemlített. Többek között Juraj Šeligát, a párt alelnökét.

A Za ľudí jövőjéről elmondta, hogy

a következő tisztújító kongresszuson el kell dönteni, hogy milyen irányultságot vesz fel a párt.

Azzal kapcsolatosan, hogy Tomáš Lehotskýt nem választották meg a parlament alelnökének, nem a koalíciós partnerek bizalmát kérdőjelezi meg,

de erről mindenképpen kell beszélni a koalíciós tanácson.

Elmondása szerint nem lehet úgy tenni, mintha ezen az ügyön kívül ne lenne más problémája a koalíciónak, de úgy sem, mintha minden rendben menne.

Arra a kérdésre, hogy kilépnének-e a kormányból, ha Lehtoskýt nem választanák meg, azt válaszolta, hogy ez egy nagyon súlyos kijelentés volna, de mint mondta, mindent elképzelhetőnek tart.

Kolíková kijelentette,  

előfordulhat, hogy amíg nem szavazzák meg Lehotskýt a parlament alelnökének, egyetlen törvényjavaslatot sem szavaznak meg.

A párton belüli problémákról diplomatikusan nyilatkozott, bizonyos mértékben dinamikusnak nevezte a folyamatot. Kolíková hozzátette, még korainak tartja kinyitni azt a témát, hogy esetleg ő lenne a Za ľudí elnöke, de elmondása szerint több kollégája is változást szeretne a párton belül.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.