Klus megsértődött, mert egy pozsonyi étterem feketelistára tette. "Kollektív bűnösséget" emleget!
Viccnek indult a pozsonyi Dunajský pivovar feketelistája, de van, aki mégis komolyan vette. A magyar körökben is jól ismert Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár nem nézte jó szemmel, hogy személye is tiltólistára került.
Ahogy arról nem rég portálunk is beszámolt, a pozsonyi Dunajský pivovar étterem közösségi oldalán tette közzé azon személyek listáját, akiket éttermükben tilos kiszolgálni a személyzetnek. A lista élén Marek Krajčí áll, de olyan miniszterek is feltűnnek, mint Igor Matovič, Richard Sulík, Milan Krajniak, Veronika Remišová vagy Eduard Heger kormányfő. Az étterem így szeretne tiltakozni a kormány vendéglátóipart érintő döntései miatt.
Az étterem feketelistájára került Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár is, aki úgy tűnik, eléggé megsértődött ezen. A témának külön bejegyzést szentelt közösségi oldalán.
Bejegyzése elején Klus kifejti, az említett pozsonyi étterem nyilván csak azért tette közzé az ominózus feketelistát, mert úgy véli, „minden reklám reklám”. Klus szerint fura, hogy annyi nélkülözés után ilyen módon „tisztelik meg” a potenciális vendégeket. Az államtitkár három pontban foglalta össze mondandóját.
Az első az „általánosítás és a kollektív bűnösség elve” címet kapta. Véleménye szerint a vendéglátóipart érintő intézkedésekhez semmi köze a környezetvédelmi miniszternek, vagy akár a kulturális államtitkárnak, mégis felkerültek a listára.
– írja Klus, aki ezzel ismét egy abszurd párhuzamot hoz az inkább vicces és figyelemfelkető megmozdulás, illetve a magyarokat és németek súlytó kollektív bűnösség elve között.
A bejegyzésében kifogásolja azt is, hogy a feketelistára nem kerültek fel az ellenzék tagjai. Azok, akik hevesen ellenzik a védőoltásokat és a védőmaszkokat, ráadásul a koronavírus második hulláma alatt is tüntetésre buzdították az embereket.
A harmadik pontjában Klus már arról értekezik, hogy egyesek hajlamosak mindent kizárólag csak a kormányra hárítani. Mint kifejtette, ő lenne az utolsó, aki az akadozó állami kompenzáció folyamatát védené, mint írja, pontosan tudatában van egy átfogó adó- és járulékreform szükségességének. Másrészt szerinte nyílt titok, hogy a közelmúltig a szektorban a „cash korszaka” hódított, és most, amikor kompenzációról beszélünk, hirtelen a gonosz állam a hibás. Az az állam, amelynek kasszájában évekig csak azt vezették be, ami feltétlenül szükséges volt, avagy még annyit sem.
Klus végül megjegyzi, nem érzi magát megsértve, és haragot sem érez. Megérti, hogy a kétségbeejtő idők kétségbeesett megoldásokat szülnek. Klus a végére még egy jótanáccsal is szolgál a vendéglátósoknak: inkább kétszer mérjenek, írja, mielőtt egyszer vágnának.
Nagy Dávid jogász ezekkel a szavakkal kommentálta Klus ellentmondásos bejegyzését.
- írta a felvidéki magyarság kisebbségi jogaival intenzíven foglalkozó szakember közösségi oldalán.