2019. december 4., 07:45

Kiska egymillió eurót kért kölcsön egy nagyvállalkozótól, hogy felfuttassa pártját

Két évvel ezelőtt Andrej Kiska megjelent egy varsói felhőkarcoló alapkőletételénél. A kormányzati padsorokból számos kritika érte akkoriban, mondván, jelenlétével hozzájárul a kivitelező vállalat, egy szlovák magáncég, a HB Reavis népszerűsítéséhez. Kiska akkor élesen elutasította a feltételezést, most azonban kiderült, a cég akkori vezérigazgatójától nemrégiben egymillió eurót kért kölcsön.

Kiska és Caputová

Az alapkőletétel kapcsán több igen nyugtalanító részlet is napvilágot látott akkoriban. Felmerült például, hogy Kiska a lányával utazott Varsóba, aki hogy, hogy nem, akkoriban éppen a HB Reavis alkalmazásában állt, ráadásul felmerült az is, a köztársasági elnök jó barátságot ápol a cég tulajdonosával, Ivan Chrenkoval.

Habár a kormánypártok panaszt nyújtottak be az összeférhetetlenséget vizsgáló parlamenti bizottsághoz, az ügyből végül nem lett semmi.

Kiska azzal védekezett, a regnáló lengyel elnök meghívására érkezett Varsóba, az ilyesmi pedig, mármint egy-egy alapkő letétele, a köztársasági elnökök számára rutinfeladat. Később ráadásul kiderült, a lánya végül is nem utazott vele a kormánygépen, bár azzal nagyvonalúan nem foglalkoztak, hogy tényleg a cég egyik alkalmazottja volt.

Most azonban kiderült, hogy Pavel Trenka, a vállalat akkori első embere, jelenleg az igazgatótanács tiszteletbeli tagja, egymillió euróval szponzorálta meg a Kiska-párt felfutását. Trenka, az Aktualitynak megerősítette a kölcsön tényét, de azt magánügynek minősítette, így bővebb információkat nem közölt.

Kiska sajtósán keresztül reagált, azt üzente, magánkölcsönként került a párthoz a pénz, amellyel az utolsó centig elszámolnak majd, 2020-tól pedig állami források segítségével működik majd tovább pártjuk, a Za Ľudí.

Nem Trenka az egyetlen, aki nagyobb összeggel támogatta a Kiska-pártot, írja az aktuality.sk. Peter Zálešák, a Nay üzlethálózat tulajdonosa kilencszázezer euróval dobta meg az újonnan alakult formációt, de ugyanő segített a Progresszíveknek is, százötvenezer euróval.

A volt köztársasági elnök azt állítja:
egészen egyszerűen nem volt más választásuk",

hiszen az új pártnak nem volt semmilyen ingó vagy ingatlan vagyona, ily módon nem tudtak banki hitelt sem felvenni.

Bár az ügy kapcsán erős túlzás lenne korrupcióról beszélni, minimum furcsa, hogy a függetlenségére és feddhetetlenségére oly kényes párt egy magánszemély igen nagy kölcsöne segítségével vág bele a korrupció elleni harcba. Anélkül, hogy bárkit inszinuálnánk, adja magát a kérdés, Trenka, illetve a hozzá hasonló nagyvállalkozók mit kérnek az ilyen támogatásokért, kölcsönökért cserébe.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.