Kiska bedobja a törölközőt?
Andrej Kiska visszaadja a parlamenti mandátumát.

Fotó:
TASR
A volt államfő sokáig gondolkodott a visszavonuláson, végül úgy döntött, hogy befejezi politikai pályafutását. Egyébként egészségügyi okokra hivatkozott a Za ľudí párt elnöke, akit Veronika Remišová vált.
Kiska jövője bizonytalan volt a választások után, miközben csak nehezen döntöttek a kormányszerep mellett. A tárgyalásokra is csak Veronika Remišovát küldte. Március elején közösségi oldalán azt írta, hogy a szíve már nem működik jól.
,,Sajnos a szívproblémáimtól nem tudtam megszabadulni. Ma kardiológusnál voltam ellenőrzésen, ahol bebizonyosodott, hogy a tavalyi sikeres szívműtétem ellenére sem működik olyan jól a szívem, ahogy kellene."
Kiska jövője a politikában tehát bizonytalan, még a közvetlen munkatársai és kollégai sem tudnak semmit.
Címkék