2023. március 4., 08:13

Kis híján Szlovákiában ismétlődött meg a görögországi vonattragédia - 100 méterre állt meg egymástól két vonat Zsolnánál

Pénteken késő délután két személyvonat, egyelőre ismeretlen okok miatt, egyazon vágányra került Zsolna közelében. A tragédiát az egyik vasúti alkalmazott lélekjelenlétének hála sikerült elkerülni.

vonat
Fotó: PZ FB

A szolgálatban lévő diszpécsernek köszönhetően nem lett tragédia abból, hogy Zsolna mellett pénteken délután két menetrend szerint közlekedő személyvonat egyazon vágányra került. Kis híja volt, hogy nem ismétlődött meg a Görögországban néhány nappal ezelőtt történt, több tucat emberéletet követelő vonatszerencsétlenség.

A kerületi rendőrkapitányság közösségi oldalán megjelent posztban azt írják, a Csacából Zsolna felé tartó, szabályosan közlekedő vonattal szemben a vágányon haladt az ellentétes irányba, Zsolna felől Csacába tartó szerelvény is. A vasúti rendőrség szerint az éppen szolgálatban lévő diszpécser észlelte a hibát, így leállította a felsővezeték áramellátását, a vonatok időben megálltak – igaz, alig 100 méternyire egymástól.

Mindkét mozdonyvezetőt megfújatták, de egyikük vérében sem találta alkoholfogyasztásra utaló nyomot.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen általános veszélyeztetés miatt indított nyomozást.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.