Kinek jó a Beneš-téma?
Olvasom az egyik Facebook-buborékban, a felvidéki vitaklubban, hogy aszongya: „Most válik igazán egyértelművé, hogy Orbán Viktor „nemzetpolitikája” nem kudarcot vallott, hanem soha nem is létezett valós értelemben. Amit nemzeti érdekként hirdetett, az valójában mindig a hatalom, a család és az Orbán-dinasztia túlélési stratégiájához igazodott.”
A fenti idézetet el lehetne intézni egy könnyű kézlegyintéssel, hozzátéve, hogy bolond lyukból bolond szél fúj, ha nem lenne ez a rosszindulatú rágalom önmagán túlmutató, a „merazorbán”-féle jelenség eklatáns példája. Íme, az ellenzék felvidéki nyúlványának nyúltagya ilyen exkrementumot képes magából kipréselni. Ezeknek a kútmérgezőknek minden ürügy jól jön, ha oda lehet piszkítani a magyar kormányfő asztalának közepére. Mert ugye, hogyan másképp, az elhamarkodott, meggondolatlanul előrántott Beneš-témáról is Orbán Viktor tehet. Nem püföli az asztalt, és nem kel versenyre a szent emberrel, Magyar Péterrel.
Aki bezzeg! Hú, ő aztán megmondta! Ő majd hazavágja a szlovák nagykövetet, ha egyszer hatalomra kerül. Reméljük, az sohanapján lesz. De az látható, hogy éppen itt van a kutya elásva. A napnál világosabb, milyen célból huzigálták elő a szlovák progresszívek a jóemberkedést négy hónappal a magyarországi parlamenti választások előtt.
Egyrészt elhódítani a felvidéki magyarok szavazatát, másrészt egy kis mérget fecskedezni a jó magyar–szlovák viszony artériájába. Harmadrészt, ami lényegében ugyanaz: választások előtt ütni egy jó nagyot a magyar kormányon. S ez összecseng Brüsszel óhajával. Mert ha Orbánék keményen reagálnak, romlik a viszony, ha puhán és diplomatikusan, rájuk lehet sütni, hogy nem törődnek a külhoni magyarokkal. Ha már Csehország esetében nem sikerült megtartani a liberális kormányt, és tovább mérgezni a szlovák–cseh viszonyt, folytassuk Magyarországgal! Mert Orbánnak takarodnia kell, és akkor eljön a szent béke a szomszédokkal is. Ja, mégsem. Összerúgjuk velük a port, és Leyenék tapsikolhatnak örömükben.
Szlovák részről talán Vladimír Palko egykori kereszténydemokrata politikus, a második Dzurinda-kormány belügyminisztere fejtette ki a legérzékletesebben a lényeget. Megéri hosszabban idézni. Palko szerint a Progresszív Szlovákia liberális párt témafelvetése (a Beneš-dekrétumok eltörlése) veszélyes. Szerinte a kormánykoalíciót és az ellenzéket egy dolog összeköti: nem figyelnek oda, milyen külpolitikai hatást válthatnak ki a belpolitikai csörtéik. Az ellenzéknek eszébe sem jutott, hogy a csehek félnek a dekrétumok eltörlésétől. A Fiala-kormány alatt rossz volt a viszony a csehekkel, csak néhány héttel a csehországi választások után javult meg. Miért ne lehetne újra elrontani? – teszi fel a szarkasztikus kérdést Palko. A csehek figyelmét ugyanakkor elkerülte a téma, míg a magyarokét nem, akik bizony felkapták a fejüket.
Az egész ügy pikantériája Palko szerint, hogy ha az ellenzék valamilyen hülyeséget kitalál, a kormány azonnal ráharap. Pedig elintézhette volna ezt is egy kézlegyintéssel. Csakhogy kevés a „jó” téma, ezért be kell érni a félnótásokkal is, gondolta a kormány, és a Btk.-ba gyorsan belecsempészte a Beneš-dekrétumok tagadásának büntethetőségét.
Ezzel Palko szerint nem kis külpolitikai zavart keltett, hiszen például a V4-ek együttműködése okán is szükség van a jó viszonyra, amely most hatalmas ütést kapott.
Hasonló értelemben nyilatkozott az Ultrahang internetes portálnak a minap Szabó József, a pozsonyi magyar nagykövetség egykori diplomatája is, aki szerint a témát nem lehet elvonatkoztatni a szlovák belpolitikai küzdelmektől. Ugyanakkor, mint kifejtette, Magyarország a rendszerváltás, az Antall-kormány regnálása óta kitüntetett figyelemmel viseltetik a határon túli kisebbségekkel szemben, és minden vitás kérdést igyekezett kellő tapintattal kezelni.
Szabó fölvetette, hogy alapvető tévedés az egész Beneš-dekrétumokat en bloc támadni, hiszen a dekrétumok közül mindössze 13 vonatkozik ránk. Mint mondta, mindig hangsúlyozni kéne, hogy nem a szlovák államiság alapjait, csupán a törvények ránk vonatkozó diszkriminatív részét akarjuk kétségbe vonni és hatályon kívül helyezni.
Szabó József azt is fölvetette, hogy maga a szlovák–magyar alapszerződés is lehetőséget nyújt a vitás kérdések megvitatására, amivel élni kellene. Az nem megoldás, amit Orbán Viktor félnótás ellenfele hangoztat, hiszen neki semmi felelőssége az ügyben, a lejárató kampányba pedig minden belefér.
Ezt hangsúlyozta Vladimír Palko is, aki így fogalmazott: Szijjártó óvatosan reagált. Nem úgy, mint Magyar Péter, aki Orbán Viktor címére azt ordibálta, hogy áruló, aki nem képes megvédeni a magyarokat. Magyar a lehetséges választóinak képzeletében a Beneš-dekrétumok ellen tiltakozásuk miatt bebörtönzött felvidéki magyarok tömegét festegeti. „És még azt hittük, hogy Magyarországon Orbán a legnagyobb nacionalista – írja Palko. – Ő azonban józanul nyilatkozik a témáról, hiszen neki sem mindegy, hogyan alakul a Robert Ficóval és Andrej Babišsal való szövetsége az Európai Tanács ülésein. Magyar Péternek ez édesmindegy, ő csak egyet akar: megnyerni a választásokat. Hogy mi lesz utána, majd kiderül, de a szlovák–magyar viszony tőle elmehet a pokolba. Azt mondja, hogy kormányfőként diplomáciai nyomást fog gyakorolni Szlovákiára, és a szlovák nagykövet akár már csomagolhat is.”
„Az Európai Tanácsban az újjáélesztett V3 (V4 mínusz Lengyelország) hozzávetőlegesen egységes, elutasító álláspontot képviselt az ukrajnai háborús húsdarálóba öntendő kilencvenmilliárd euró elutasításában – írja Palko. – Most pedig annak vagyunk a tanúi, hogy a V3 három ütést kapott egymás után, de akkorákat, hogy össze kell drótozni az állát. Először a progresszívek nyitottak meg egy kérdést, amellyel a közép-európai kapcsolatokat egy kupac hamuvá lehet égetni, aztán a Fico-kormánykoalíció a Btk. módosításával hazaküldte a progresszíveket. Valójában nemzetközi szintre emelte a problémát, és szövetségesére, Orbán állára vitt be egy ütést, akinek Magyar Péter mint egy megszállott, úgy követeli a fejét. És ezzel úgy teszi tönkre a V3 kapcsolatait, mint egy texasi motorfűrészes horrorfilmben.”
A progresszívek, írja Palko, legalább elhiszik, hogy jó az, ami történik, mert ők vakon bíznak Brüsszelben, amely a tévedhetetlenség birodalma, amelyet Közép-Európának vakon kell követnie. Ficóék azonban elgondolkodhatnak azon, hogy nem is volt olyan jó ötlet a törvénymódosítás.
Ez lenne a jobbik eset, de lehet hogy semmire sem gondolnak. „Ha a V3 ezt túléli, akkor már mindent túlél” – fejezte be gondolatmenetét az egykori belügyminiszter.
Bár minden mindennel összefügg, azért azzal többé-kevésbé tisztában vagyunk, hogy (bármennyire is igazságtalan és vérlázító, hogy a 21. században törvénnyel támogatják a kollektív bűnösséget egy európai uniós országban) a felvidéki magyarságot nem elsősorban a Beneš-dekrétumok eltörlése mentené meg a teljes beolvadástól. Ha mindjárt holnap érvényét veszítené az a tizenhárom pont, amely a felvidéki magyarságot érinti, nem hihetjük, hogy attól kezdve a szlovákiai magyarság azonnal virágba borul, és elkezd szaporodni és gyarapodni.
A mi fő ellenségünk a demográfia, a déli régiók tudatos gazdasági diszkriminálása, a fejletlen infrastruktúra, az elvándorlás, a szegénység, és a kevés gyermek miatt az iskolahálózat szétrongyolódása. Ebből a szempontból szinte mindegy, ki van kormányon Szlovákiában, ha a magyar kisebbség csak a magyar kártya ürügyén érdekes számára.
Az azonban világos, hogy ebben a témában a szlovák progresszívek és a magyarországi Orbán-ellenes „lázadók” összehangolt, legalábbis összecsengő támadásáról beszélhetünk, és a Fico-kormány a maga bumfordiságával csak eszköz volt mindehhez.
Megjelent a Magyar7 2026/3.számában.
