Kimért bizalom és nyugdíjcsata
Tizenegy hónap után újra a parlament által bizalommal felruházott kormánya van Szlovákiának. A múlt hét a kormányprogram elfogadása mellett leginkább a ciklus első nagyobb politikai csatáját hozó karácsonyi nyugdíjpótlék miatt marad emlékezetes.
Ki emlékszik már? Tavaly december 15-én bukott meg a parlamentben a Heger-kormány, de a kormányfő egészen májusig az ügyvivő kabinet élén maradt. A szeptember 30-ig kitolt előrehozott választásokig hátralévő hónapokat Ódor Lajos hivatalnokkormánya töltötte ki – a törvényhozás felhatalmazása nélkül. Eduard Heger parlamenti bukása óta közel egy évnek kellett eltelnie, míg múlt kedden a pozsonyi törvényhozás elfogadta a kormányprogramot, és bizalmat szavazott Robert Fico negyedik kormányának.
Robert Fico alighanem észben tartja a népi bölcsességet, ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. A korábbi tapasztalatok alapján a Fico-kabinetek szakítószilárdsága jóval nagyobb volt, mint a személyi konfliktusokkal terhelt jobboldali kormányoké. Ezzel együtt a régi-új kormányfő alighanem semmit sem bíz a véletlenre, ha a politikai hátországának biztosításáról van szó. Vagyis akár az ellenzéki padsorokból is átszavazásra bírhat képviselőket, ha erre egyáltalán szüksége lesz.
Már a koalíciós alku megkötésének pillanatában is jól látszott, hogy a felálló hárompárti kormánytöbbség sötét lova az SNS frakciója lesz. A pártháttér nélküli képviselők kormányzati tisztségbe ültetésével a pártvezetéshez kötődő szárny törékeny többséget szerzett a nemzetiek képviselőcsoportjában.
Ez az egyensúlyi állapot legalábbis a ciklus első felére, amíg nem válik sürgetővé a parlamenti mandátumok ismételt biztosítása, a kormányfő számára szerencsés esetben stabil viszonyokat teremthet a legkisebb kormánypárt háza táján.
Amíg ezek a viták a parlamenti oppozíció soraiban fennállnak – legyen szó világnézeti különbségekről, vagy éles személyi konfliktusokról, a kormányfő, akinek a politikai tapasztalatokért aligha kell sorba állnia, kénye-kedve szerint oszthatja meg az ellenzéki pártokat.
Az új kabinet kinevezése óta eltelt hetekben az is jól kirajzolódott, hogy a papíron legerősebb ellenzéki erő, a Progresívne Slovensko nem találta a fogást a kormányon. A választóikat kiemelten foglalkoztató kormányzati lépésekre megkésve, és akkor is tessék-lássék reagáltak, vagy éppen egyenesen a nevetség tárgyává váltak a parlamenttől még bizalmat sem kapott belügyminiszter visszahívását kezdeményező bejelentésükkel.
A pártlogót cserélt első számú egyszerű ember a Hlas-SD voksmágnesnek szánt kampányígéretére csapott le. Pellegriniék a nyugdíjasoknak ígéretet tettek arra, hogy kormányra kerülve már az idei évben „teljes összegű“ 13. havi nyugdíjat folyósítanak a jogosultaknak. Matovič az első lehetséges alkalmat megragadva, a parlament nyitó ülésén botrányosra hangolt felszólalással kezdte ki a Hlas elnökét, szembesítve választási ígéreteivel.
Történt ugyanis, hogy az új kormány, átvéve a kasszakulcsot, rögtön kifarolt a teljes összegű 13. havi nyugdíj idei kifizetésének ígéretéből. Matovič kommunikációs offenzívájának hatására azonban lépésről lépésre hátrált meg a kabinet. A nagyságrendileg 600 euróra rúgó átlagos 13. havi juttatás helyett előbb 150, majd 300 eurós karácsonyi nyugdíjpótlékot ajánlottak meg a szépkorúaknak. Az utóbbi összeget a múlt héten a koalíciós képviselők mellett az ellenzék egy részének – a Slovensko mozgalmat is ide értve – szavazatait felsorakoztatva hagyta jóvá a törvényhozás.
A válasz nem igényel különösebb magyarázatot, elég rátekinteni a baloldal szeptember 30-i választási preferenciáira. Különösen a Smer, de a Hlas szavazói körében is jócskán felülreprezentáltak az idősebbek, így a kormányoldal aligha engedheti meg magának, hogy a népszerűségén már a ciklus elején nehezen befoltozható léket üssön.
Apropó, felmérések. A választások óta publikált közvélemény-kutatások lényegében a szeptember 30-i eredmények „befagyásáról“ tanúskodnak. Érzékelhető tendencia híján ezek a felmérések valószínűleg sokkal inkább tanúskodnak a szeptember 30-án igencsak mellé lőtt közvélemény-kutató cégek óvatosságáról, semmint arról, hogy lakmuszpapírként szolgáljanak a folyamatok értelmezéséhez.
Az utóbbi hetekben Peter Pellegrini a nyilvánosság előtti szereplésekben egyértelműen felzárkózott a kormányfő mellé, amelyet az elemzők – teljes joggal – a Hlas-SD elnökének éppen startoló államfői kampányával kötik össze. Tegyük hozzá, Pellegrini részéről hivatalos bejelentés arról, hogy jövőre megcélozza a Grassalkovich-palotát, lapzártánkig nem történt, de az indulását a politikai szalonokban készpénznek veszik. Így tesznek a közvélemény-kutatók is, s ha hihetünk a felméréseiknek, akkor Ivan Korčok kiérdemesült külügyminiszterrel szemben Peter Pellegrininek áll a zászló.
Azért a kisördög csak ott munkál az emberben, hogy a kormányoldal szépen megkomponált tervei mellé egy apró kétséget is odabiggyesszen. Tomáš Taraba, a zöldtárcát irányító ejtőernyős nemzeti a napokban interjút adott a kormánypártok által bojkott alá vett progresszív-liberális médiumok egyikének.
Ebben az interjúban azt találta mondani, hogy szerinte a kormánypártok legalkalmasabb jelöltje az államfői székre maga Robert Fico lenne. Azt hiszem, még csak feketeöves politikafogyasztónak sem kell lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, ha egy politikus a hivatalban lévő kormányfőt ültetné az államfői székbe, annak komoly tervei vannak.
Megjelent a Magyar7 2023/48. számában.
