2023. december 14., 08:50
Frissítve: 2023. dec. 14. 13:13

Kihúzta Brüsszel a jogállamiság kártyát a Speciális Ügyészség megszüntetése miatt

Az igazságügyekért felelős uniós biztos, Didier Reynders szerint: "aggodalomra adnak okot a jogállamiság tekintetében a közelmúltbeli szlovákiai fejlemények" - a brüsszeli bürokrata az uniós parlament plenáris ülésén beszélt erről a Speciális Ügyészség - nemzeti hatáskörbe tartozó - tervezett megszüntetésére utalva. A kormány csak az emberi jogok megsértésének melegágyát kívánja megszüntetni a Speciális Ügyészség megszüntetésével - mondta reakciójába Robert Fico kormányfő.

Európai Parlament
Fotó: TASR/AP

Reynders arról beszélt, hogy a Robert Fico vezette új szlovák kormány jóváhagyta a büntetőtörvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatot, amely egyebek között megszüntetné a Speciális Ügyészséget, ami szerinte "aggodalmakat vetett fel."

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság december 5-én levelet küldött a szlovák hatóságoknak, és ebben arra kérte őket, hogy tartózkodjanak az általuk tervezett igazságügyi reformok megvalósításától. Hozzátette: az is aggályos, hogy ezt a reformot a szlovák törvényhozás gyorsított eljárásban tárgyalná, és a tervek szerint már jövő január közepén hatályba lépne.

Jegyezzük meg: a Speciális Ügyészségnek a kormány által indítványozott megszüntetésének kérdése kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozó ügy.

A Szlovákiában is csak néhány éve létrehozott - az ügyészségek rendszeréből kilógó - Speciális Ügyészségnek az EU sok tagállamában nincs is megfelelője.

A Daniel Lipšic által vezetett intézményt az elmúlt években sokan bírálták arra hivatkozva, hogy az politikai indíttatású lépéseket, nyilatkozatokat tesz, s az intézmény tervezett megszüntetése kapcsán arra is rámutattak: Daniel Lipšic úgy került az intézmény élére, hogy korábban soha nem volt ügyész, közben folyamatban volt feltételes szabadságvesztés büntetése és egy korábbi nemzetbiztonsági átvilágításon is megkérdőjelezhető körülmények között esett át.

Az eset kapcsán - az ellenzéki pártok EP képviselőinek Brüsszelben a szlovák kormányra tett panaszára - Robert Fico kormányfő is reagált egy a kormányhivatal által kiadott közleményben. Ebben kijelentette: az ellenzék "mivel nem tud versenyezni a jelenlegi kormánnyal" úgy döntött hazugságaival minden áron kárt okoz az országnak.

"Hihetetlen, hogy az ellenzéki pártok EP képviselői azt kérik az EB-től, hogy az uniós alapok pénzeinek ki nem fizetésével büntesse meg Szlovákiát" - mondta Robert Fico.

Hozzátette: a kormány csak az emberi jogok megsértésének melegágyát kívánja megszüntetni a Speciális Ügyészség megszüntetésével és annak vezetőjét, Daniel Lipšicet, aki Igor Matovič szolgájaként visszaélt a büntetőjoggal politikai ellenfelei ellehetetlenítését célozva.


Mindezek mellett Didier Reynders kijelentette: "az Európai Bizottság nem fog bizonytalankodni, hogy megtegyen minden olyan intézkedést, amely az uniós jog tiszteletben tartásának biztosításához szükséges, beleértve az uniós költségvetés hatékony és eredményes felhasználását, valamint az unió pénzügyi érdekeinek védelmét."


Hidvéghi Balázs, a Fidesz uniós parlamenti képviselője felszólalásában hangsúlyozta: a frissen megválasztott szlovák kormány által előterjesztett büntetőjogi reform Szlovákia belügye, amiről Szlovákiában, a szlovák parlament előtt kell vitát folytatni. Az ügynek semmi keresnivalója nincs az Európai Parlament napirendjén - szögezte le. A képviselő rámutatott: néhány hónappal ezelőtt Szlovákia egyértelmű döntést hozott, és több évi politikai bizonytalanság után az országban új kormány került hatalomra.


"Az teljesen mindegy, hogy az Európai Parlament jelenlegi többségének tetszik-e ez az eredmény, vagy nem. Nem használhatják fel ezt a testületet arra, hogy bosszúhadjáratot folytassanak egy választási vereség miatt" - hívta fel a figyelmet.


"A nemzeti hatáskörökkel kapcsolatos kérdéseket a nemzeti parlamenteknek kell megvitatniuk. Európa számtalan kihívással néz szembe, ehhez képest azzal vannak elfoglalva, hogy egy újabb közép-európai országból csináljanak jogállamisági bűnbakot" - jelentette ki a képviselő.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.