Kiderült, Richard Sulík megpróbálta megakadályozni, hogy a kormány Ukrajnának ajándékozza az SZ-300-as légvédelmi rendszereket
Jaroslav Naď, az OĽaNO honvédelmi minisztere csütörtök délelőtt terjedelmes posztban számolt be a március-áprilisban nagy port kavart szlovák-ukrán tranzakcióról, melynek keretében Pozsony elajándékozta Kijevnek a szlovák SZ-300-as légvédelmi rendszereket. Kiderült, akadt józan tag a kormányban!
Naď azt állítja, nem akart ugyan reagálni, de miután "volt koalíciós partnerük" az SaS részéről annyi támadás érte, kénytelen nyilvánosságra hozni a fegyverüzletek részleteit. Azt írja, egyáltalán nem volt egyszerű folyamat, mire a szlovák légvédelmi rendszerek eljutottak az ukrán hadsereghez. Biztosítaniuk kellett először is a pótlást (ez, mint tudjuk, amerikai Patriot-rendszerrel sikerült), el kellett érni, hogy az Európai Unió kompenzálja a szlovák államot (ez is sikerült az ún. Európai Békekeretből), majd titokban fogadni kellett az ukrán hadsereg küldöttségét, akik megtekintették az ajándékozásra váró fegyverrendszert.
Naď szerint rendkívül bonyolult tárgyalások előzték meg az egész ügyletet, ráadásul az egészet titokban kellet tartani. A három legfőbb közjogi méltóságon kívül csak néhány miniszter tudott a várható tranzakcióról.
Miután sikerült letárgyalni a részleteket, írja a védelmi miniszter, a kész tervet a koalíciós tanács elé vitte, hogy onnan aztán a kormány elé kerülhessen. Ez azonban némi késedelmet szenvedett, mivel a tárcavezető "nagy meglepetésére" az egyik miniszter tiltakozott az elképzelés ellen.
Richard Sulík ugyanis közölte:
azzal, hogy fegyvereket adnak Ukrajnának, az országot belerángatják a konfliktusba, amelyet Oroszország aztán a gázcsapok elzárásával torol majd meg.
Naď szerint Sulík az "orosz propaganda nagykönyvének" szinte összes elemét felhozta, azt viszont már mi tesszük hozzá, hogy utólag azért csak kiderült, a gazdasági miniszter félelmei nem voltak alaptalanok. Az első koalíciós tanácson tehát elakadt a nagy terv, majd hetekig tartó egyeztetés után végül arra jutottak,
a Sulík által vezetett gazdasági minisztérium nem adhat kiviteli liszencet a légvédelmi rendszerekre, ugyanis azt az éppen életben lévő törvény nem teszi lehetővé.
A gordiuszi csomót Naď szerint végül azzal vágták át, hogy az SaS miniszterei, köztük Ivan Korčok nyomást gyakorolt Sulíkra, így saját pártja akaratát látva végül az SaS-elnök engedett. Mária Kolíková igazságügyi miniszter valahogy "megtalálta az utat" - írja Naď, így aztán a jogi akadályok is elhárultak, a kormány elfogadta, az SZ-300-as mehetett "embereket védeni Ukrajnába".
Sulík a legutolsó kormányülésen is azt mondta, egyáltalán nem örül a tranzakciónak.
A védelmi miniszter azt állítja, Sulíkra való tekintettel nem akarta nyilvánosságra hozni ezt a kínos részletet, de az őt ért támadások miatt nem tehet másként. Az SaS-elnök "hazugságait" nem hagyhatta szó nélkül. Azt is bánja már, hogy akkor nem fordult a sajtóhoz az egész üggyel, de, írja, számára fontosabb volt, hogy az SZ-300-asok minél előbb Ukrajnába mehessenek életet menteni.
Naď tehát azzal, hogy elárulta, Sulík nem akart fegyvereket küldeni Ukrajnába, valójában egy a nagyközönség számára egyelőre alig ismert és tulajdonképpen marginális (tegye fel a kezét, aki tudta a cikk előtt, kik azok a Geissek!) vitára reagált. Más kérdés, hogy kissé szerencsétlenül. A szlovák közhangulat ugyanis egyértelmű, a választók azt szeretnék, ha Szlovákia kimaradna a háborúból. Sem akkor, sem azóta nem tartják jó ötletnek a fegyverrendszerek Ukrajnába küldését. Az, hogy Sulík szeretett volna néhány ismerősének kedvezményeket kicsikarni, bár rendkívül kicsinyes és komikus, a választók számára valószínűleg kisebb súllyal esik latba, mint az, hogy gyakorlatilag egyedüli kormánytagként a gazdasági realitások mentén próbált meg politizálni egy ennyire kényes szituációban.
