2021. október 11., 19:05

Kézre kerültek a Pápay-klánnal leszámoló bérgyilkosok? Egy rimaszombati férfit Németországban fogtak el

Az MTI még hétfőn reggel jelentette, hogy pár nappal korábban, október nyolcadikán lefogták a Magyarországon Döcher-gyilkosság néven ismert ügy két gyanúsítottját. 

elfogás maffia
Fotó: youtube/NNI

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megbízott igazgatója, Opauszki András közölte: október 8-án Magyarországon fogták el D. Alexet, akit felbujtással gyanúsítanak, Németországban pedig aznap rendőrkézre került a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetője, B. Károly is. Az 51 éves D. Alex letartóztatását hétfőn elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Döcher György vállalkozót és bolgár testőrét 1999. február 2-án Budapesten, egy XV. kerületi presszóban agyonlőtték. Döcher György ötéves börtönbüntetését töltötte, de engedéllyel tartózkodott a közvetve a tulajdonában álló presszóban. Döcher György 1992 és 1996 között zsarolás és más bűncselekmények miatt hosszabb ideig volt előzetes letartóztatásban, majd a jogerős ítélet után 1998 szeptemberében vonult börtönbe. Betegségére való hivatkozással 1998 novemberében egyéni kedvezményeket kapott: reggeltől estig nem kellett a börtönben tartózkodnia, külső munkahelyre, az említett presszóba mehetett.

A nyomozók szerint D. Alex azzal kereste meg Sátor Lajos dunaszerdahelyi maffiózót, hogy segítsen a Döcherrel való leszámolásban. Sátor állítólag B. Károlyt és az azóta elhunyt Szamaránszky Árpádot bízta meg a feladattal, arra kérve D. Alexet, hogy az cserébe segítsen végezni Pápayékkal.  

A TASR később részleteket közölt a rimaszombati származású B. Károly elfogásával kapcsolatban. Azt írták, az 55 éves férfi épp egy bajorországi szupermarket pénztáránál állt sorba, mikor a rendőrök őrizetbe vették. Zsebében kisebb mennyiségű kábítószert találtak. A német hatóságok már el is indították a kiadatási folyamatot, B. Károlyt hamarosan Magyarországra szállíthatják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.