Kezdődik Andrej Kiska volt államfő pere
Csütörtökön (június 29.) a Poprádi Járásbíróságon elkezdődik Andrej Kiska volt államfő, a Za ľudí alapítójának pere a KTAG cég adózási ügyében – erősítette meg a TASR-nek Ivana Petrufová, az Eperjesi Kerületi Bíróság szóvivője.

A tárgyalás 9.15-kor kezdődik, és várhatóan pénteken (június 30.) reggel folytatódik.
Kiskát és Eduard K.-t, a cég ügyvezető igazgatóját azzal vádolják, hogy a cég jogtalanul igényelt vissza 155 ezer eurót 2013 júniusi és novemberi hónapjára, valamint 2014 áprilisára.
Az eperjesi kerületi ügyészség 2022-ben emelt vádat, a tárgyalásnak idén áprilisban kellett volna kezdődnie.
A bíróság azt vizsgálja, hogy a KTAG cég elkönyvelhette-e Kiska elnöki kampányának egyes költségeit. Kiska visszautasítja, hogy bűncselekményt követett el, az ügy mögött Robert Fico (Smer-SD) volt kormányfő bosszúját látja.
Azzal is érvel, hogy
az üggyel megbízott két korábbi nyomozó szerint nem történt bűncselekmény, és csak a harmadik indított ellene büntetőeljárást.
Fico korábban az ügy kapcsán azt mondta, az ártatlanság vélelme mindenkire vonatkozik, és a bíróság dönt.