Két fiatal hegymászó vesztette életét a Magas-Tátrában
Még pénteken késő délután jelentették a hegyimentőknek, hogy két fiatal lengyel alpinista nem tért vissza szállására a Késmárki-csúcs megmászásából.

Péntek óta igen erős szél és sűrű havazás gyakorlatilag lehetetlenné tette a tájékozódást a régióban. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a két, 25, illetve 27 éves hegymászó a csúcsról visszafelé jövet eltévedt. Hozzátartozóik értesítették a hatóságokat, akik hamarosan meg is találták üresen álló autójukat.
Az időjárási körülmények miatt másnap kora hajnalban tudtak csak keresésükre indulni, a belügyi tárca egyik helikoptere is bekapcsolódott a munkába, ám az erős szél miatt voltak helyek, amelyeket nem tudtak megközelíteni.
A keresés végül a délutáni órákban ért véget, amikor a hegyimentőknek sikerült megtalálni a két fiatalembert, de segíteni már nem tudtak rajtuk.