2022. június 9., 13:07

Készülhetünk Pellegrini és Fico házasságára?

A Focus által közzétett legutóbbi felmérés egyértelműen arról tanúskodik, a két legerősebb párt a politikai paletta baloldaláról kerül ki, a Hlas és a Smer továbbra is a két legnépszerűbb politikai alakulat. Erősödik a szélsőjobboldal is, a Milan Uhrík vezette Republika több mint hat százalékon áll. Ez azt jelenti, ha a Hlas és a Smer bevenné a Republikát, akkor a jelenlegi parlamenti ellenzék 76 mandátummal rendelkezne, ezzel pedig kormányt tudnának alakítani. A széttöredezett jobboldalon továbbra is az SaS a legerősebb, a parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia az OĽaNO-t is megelőzi.

parlament
Fotó: TASR
Még mindig Pellegriniék az élen

Továbbra is a Hlas a legerősebb párt. Az elmúlt hónaphoz képest a támogatottságuk valamivel növekedett, a júniusi Focus felmérés alapján a megkérdezettek 20,3 százaléka szavazna Pellegriniékre. 

A Hlas az utóbbi időben bátrabban kritizálta a kormányt, tehát némi áthangolás történt a párt kommunikációjában.

Mellesleg az előrehozott választásról szóló népszavazást, amelyet a Smer kezdeményezett, úgy prezentálják, hogy ez az emberek érdekében valósul meg, az aláírásgyűjtésbe pedig több civil szervezet is bekapcsolódik. Az üzenet pedig nagyobb tömeghez is eljuthat, látva a jelenlegi kormánykoalíció gyötrődését, a bizonytalan választót könnyebben meggyőzheti a Hlas.

Ficóék nyeregben érzik magukat

Az elmúlt hónaphoz képest valamivel gyengült a Smer, de még mindig a második legerősebb párt a Hlas mögött. A Focus közvéleménykutató-intézet 14,9 százalékra mérte Ficóékat. A Smer hosszú ideje áll a második helyen, ez pedig jól jelzi azt, hogy a választói közeget nagyon megtalálták Ficóék. Ráadásul mozgósítani is tudja őket, hiszen az elmúlt időszakban több demonstrációt is szervezett a Smer.

A „nép hangján” tudnak szólni, Ficónak van érzéke maga mögé állítani a könnyen befolyásolható és dühös embereket.

A Smernek segített az is, hogy a Fico elleni eljárásból egyelőre jól jött ki a Smer. Azáltal, hogy a parlament nem szavazta meg a Smer vezérének kiadatását, a párbajból Fico jött ki győztesen, magabiztossága pedig csak még elszántabbá teszi majd őt.

Libertárius lesz a szlovák jobboldal?

Richard Sulíkék továbbra is őrzik a harmadik helyet. Támogatottságuk 11,1 százalék, amely annyit jelent, hogy jelenleg ők a legerősebb jobboldali párt.

Az SaS-nek a koalíción belül nagyon sok mindent el kell tűrnie, főleg az OĽaNO támadásait. Persze azt is hozzá kell tenni, a párt a szociális kérdésekben sokszor valóban érzéketlen, ez főleg a pártelnök habitusából adódik.

A kormány szociális csomagját csak az SaS politikusai nem támogatták a kormányon belül. Az SaS tipikusan a nagyvárosi urbánus, jobboldali libertárius réteget képviseli, ezért is tartják magukat az elveikhez, hogy a szociális kérdésekben nem engednek. A felméréseket látva, van igény egy ilyen pártra, hiszen jelenleg ők a legerősebb jobboldali párt.

Új elnökkel, új lendülettel

A Progresszív Szlovákia 9,1 százalékkal kerülne a törvényhozásba. Egy parlamenten kívüli pártnak ez minden bizonnyal kecsegtető eredmény, főleg úgy, hogy az elmúlt hónaphoz képest két százalékot is javítottak. Ilyen magas támogatottságot régen jósoltak a progresszív liberálisoknak.

A párt nemrég új elnököt választott Michel Šimečka személyében.

A tapasztalt politikus nagy segítség lehet a pártnak, hiszen európai parlamenti képviselő, képviseli a progresszívek hangját Brüsszelben. A PS fő problémája, hogy a párt soraiból eddig nem emelkedett ki vezéregyéniség. Šimečka ezt az űrt próbálja betölteni.

gyimesi matovic
Fotó:  TASR
A szétforgácsolt Egyszerű Emberek

Sovány vigasz, de az OĽaNO annak is örülhet, hogy nem zuhant tovább a támogatottsága. Beszédes azonban, hogy a legerősebb kormánypárt népszerűsége csak 8,1 százalék. Igaz, ez ugyanennyi volt az előző hónapban is. Nem sok jót tudnak felhozni az OĽaNO-sok az elmúlt időszakból, hiszen a parlamenti frakciójuk közel sem egységes. Két képviselőjükön múlott Robert Fico kiadatása.

Igor Matovič és Gyimesi György pedig ellenzéki szélsőséges képviselőkkel tárgyal, miközben Eduard Hegernek nincs semmilyen autoritása, nem tud rendet tenni a kormányon belül.

Az OĽaNO-nak tehát hamarosan el kell döntenie, hogy milyen irányba halad tovább, mert ha ez így folytatódik, akkor atomjaira hullik szét a mozgalom.

Mérsékelt kommunikáció, szélsőséges értékek

A Kotleba-féle ĽSNS-ből kivált szakadárok más külsővel jutnának be a parlamentbe.

A Republika név ne tévesszen meg senkit, továbbra is azokról a politikusokról van szó, akik még Kotlebával masíroztak be a parlamentbe.

Jelenlegi támogatottságuk 6,8 százalék. Ez azt jelenti, hogy a Milan Uhrík vezette párt már jóval maga mögött hagyná az anyapártjuk alapítóját, Marián Kotlebát. Milan Uhrík európai parlamenti képviselő jól tudja, csakis szofisztikáltabb nyelvezettel tudnak hatékonyabb politikát folytatni. Az üzenetet a választóiknak azonban át tudják adni: le a brüsszeli diktátumokkal!

Hiába mérik őket öt százalék fölé, be is kell jutni

A KDH 2016 óta nincs a parlamentben. Pedig 2020-ban és négy évvel korábban is bejutó pártként számoltak velük. Azután közvetlenül az 5 százalékos küszöb előtt rekedtek. A KDH-t minden egyes alkalommal a parlamentbe mérik, amikor azonban a választások napja eljön, mégsem tudják átlépni a parlamenti küszöböt. A kereszténydemokraták problémája az, hogy ráülnek az eredményre. Bár a jelenlegi támogatottságuk 6,5 százalék, mégis könnyen lehet, hogy a KDH most sem jutna a parlamentbe, és látható, karizmatikus politikusok hiányában ismét elfogynának a kampány hajrájában. Az előző elnök, Alojz Hlina ugyan egy karizmatikus személy volt, de mégis kevés volt ahhoz, hogy a kereszténydemokratákat a parlamentbe juttassa.

Milan Majerský, a párt jelenlegi elnöke a régiókban ismert politikus, de minden bizonnyal több kell majd a pártnak ahhoz, hogy visszakerüljenek a törvényhozásba. A KDH számára az a jó hír, hogy a sikeres receptet még van idejük megtalálni.

A háttérbe szorultak

Boris Kollárék támogatottsága 5,6 százalék, amivel épphogy bejutnának a parlamentbe. Számukra ez nem jelent jót, hiszen a Sme rodina népszerűsége már jó ideje csökkenőben van.

Hiába keresik a receptet, egyszerűen tanácstalanok.

Bár egyre többször fenyegetőznek a koalícióból való kiugrással, Boris Kollárék inkább arra játszanak, hogy a koalíciós partnereiket beijesszék, mondván, nélkülük nem lenne életképes a koalíció. Az elmúlt napokban viszont kimaradtak az OĽaNO és az SaS harcából, számukra ez lehet a jó taktika ahhoz, hogy a mozgalom újra megerősödjön.

Egymásra vannak utalva

Ejtsünk szót a magyar érdekképviseletről is, amely nem jutna be a parlamentbe. A felmérés alapján 3,3 százalékot szerezne a Szövetség. A pártot az előző hónapban 4,4 százalékra is mérték, és volt, hogy az öt százalékos bejutási küszöböt is elérte már. 

Az alacsony népszerűség azzal is magyarázható, hogy az utóbbi időben sok volt a belső konfliktus a párton belül. Ha ezeket sikerülne kiküszöbölni, és a párt az egységességet erőteljesebben kommunikálná kifelé, akkor meggyőződésem, hogy a Szövetség preferenciáin is megmutatkozna az eredmény.

A Focus felmérése szerint a Hlasnak 37, a Smernek 27, az SaS-nek 20, a PS-nek 17, az OĽaNO-nak 15, a Republikának és a KDH-nak 12-12, a Sme rodinának 10 képviselője lenne. Vagyis a kormánypártoknak csak 45 képviselője lenne a parlamentben, ráadásul a Progresszív Szlovákiával és a KDH-val kiegészülve sem tudnának kormányozni, az öt párt együtt 74 képviselővel rendelkezne. A jelenlegi ellenzéki pártoknak, a Hlas-nak, a Smer-nek és a Republikának együtt, 76 mandátuma, azaz szűk többsége lenne.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.