Szabadlábra bocsátották Daniel Bombicot
Kedden szabadlábra bocsátotta a Legfelsőbb Bíróság a több szélsőséges bűncselekményért márciusban nem jogerősen elítélt Daniel Bombicot.
A döntés jogerős – erősítette meg a Legfelsőbb Bíróság hivatala a TASR-nek. Daniel Bombic kedden elhagyhatta a pozsonyi Igazságügyi Palotát, ahol előzetes letartóztatásban volt.
– közölte a bíróság.
Korábban írtuk
Erről a Sme című napilap írt, értesülései szerint kedden a Legfelsőbb Bíróság döntött erről zárt ülésen.
Daniel Bombicot március 10-én bűnösnek találta a bazini Speciális Büntetőbíróság szélsőséges bűncselekmények elkövetésében, és halmazati büntetésként három év feltételes szabadságvesztésre ítélte, négy évre felfüggesztve.
Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész súlyosbításért fellebbezett, Daniel Bombic továbbra is őrizetben maradt.