2023. június 11., 13:07

Kedden megkezdődik az utolsó rendes ülés – az Ódor kormánnyal szembeni bizalomról is szavaznak a képviselők

A szlovák parlament utolsó rendes ülése ebben a választási időszakban a tervek szerint kedden 13.00 órakor kezdődik. A plénumnak foglalkoznia kellene Ódor Lajos kormányának programnyilatkozatával is.

szlovák parlament
Fotó: TASR

Az Alkotmány szerint ugyanis minden új kormánynak a kinevezésétől számított 30 napon belül a parlament előtt ismertetnie kell a programját és bizalmat kell kérnie a testülettől. Ódor szakértői kabinetjének ezt június 14-éig kell megtennie. A kormány hétfőn tárgyalja meg a programját.

A miniszterelnök jelezte, hogy a kormányprogram világos célokat tartalmaz, amelyek alapján értékelni lehet majd a kormánya munkáját.

A programról tárgyalt a parlamenti pártok képviselőivel is. Ennek alapján Ódor nem lát reális esélyt arra, hogy a kormányprogramot a parlament elfogadja.

A parlament honlapján megjelent tájékoztatás szerint szerda délután a Smer-SD kezdeményezésére rendkívüli ülést terveznek.

Mintegy 200 programpont az utolsó ülésen

A júniusi ülés programján csaknem 200 programpont van, köztük több olyan javaslat is, amelyet Zuzana Čaputová államfő küldött vissza újbóli megvitatásra. Megvétózta például a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmét szolgáló perekről szóló törvényt, a közigazgatási perrendtartás módosítását és az oktatási törvényt is.

Második olvasatban foglalkoznak a jogalkotóknak a szlovák rádió- és televíziótörvény módosításával, amely rendszerszintű megoldást hivatott hozni az RTVS finanszírozásában.

Végleges döntést kell hozniuk továbbá minden 18 év alatti síelő sisakviselési kötelezettségéről, a petárdázás tilalmáról vagy egy új osztály létrehozásáról is az egészségügyi minisztériumban, amely az irányítást támogatná. Második olvasatban van ezenkívül az Állami Lakásfejlesztési Alap hitelnyújtási kereteinek emelésére vagy a beszállítói energiaár-kompenzáció kiszámításának módosítására vonatkozó javaslat is.

Több tucat olyan javaslat megszavazása is napirenden van, amelyeket a parlament a májusi ülésen nem szavazott meg.

Például a készpénzhez való jog rögzítése az Alkotmányában, vagy az a határozat, amely szerint a kormánynak korábban kellene benyújtania az állami költségvetés tervezetét. A csomag részeként a képviselőknek arról is dönteniük kell, hogy több módosítást áthelyeznek második olvasatba. Ezek között szerepel például a Btk. 363. paragrafusának módosítása, az önkormányzati rendőrség működése, a defibrillátorok települési bevezetése és egyebek.

Vár ránk még egy rendkívüli ülés is

Egy rendkívüli ülés is vár ránk még a jövő hét folyamán, amelyen a Smer-SD érvényt akar szerezni a választások állítólagos esetleges befolyásolásáról szóló határozatának. A Smer a NATO kommunikációs kampánya és a szlovákiai tisztségviselők brüsszeli tárgyalásai kapcsán beszél a befolyásolásról.

Ficóék szerint azok ugyanis a civil szervezetekkel együtt állítólag hibrid fenyegetésnek minősítették az ellenzéket, amelynek választási győzelme esetén Szlovákia kilép a NATO-ból.

A NATO kommunikációs kampányának célja többek között az, hogy felhívja a figyelmet Ukrajna támogatásának fontosságára Szlovákia biztonsága szempontjából. A Smer-SD bírálta ezt a kampányt, és állásfoglalásban azt kéri, hogy a NATO kampányával ne lépjen be a pártok választási versenyébe, és a Szlovákia NATO-tagságát támogató tájékoztató kampányt csak a választások után szervezzék meg.

Peter Bátor szlovák NATO-nagykövet szerint a kampányra nem kerül sor a parlamenti választások előtt.

Szerinte ennek oka a kampányt biztosítani hivatott ügynökségre kiírt elhúzódó pályázat. Bátor hangsúlyozza, hogy ha a tájékoztató kampányt még a választások előtt meg is tartanák, annak esélye sem lenne számottevően befolyásolni Szlovákia lakóinak választásokhoz való hozzáállását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.