2023. május 24., 13:40

Kassa megye elnöke sikertelenül fellebbezett

Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke sikertelenül emelt panaszt az ellene felhozott vád ellen.

Ki húzza a rövidebbet?
Daniel Lipšic - Rastislav Trnka
Fotó: TASR/ma7

A megyefőnököt azzal gyanúsították meg, hogy manipulálta a közbeszerzést és a nyilvános árverést.

Daniel Lipšic speciális ügyész a többi gyanúsított panaszát is elutasította.

A speciális ügyészség közösségi oldalán közzétett indoklás szerint a büntető eljárás jogosságát a Legfelsőbb Bíróság határozata is megerősítette.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) a Valentín fedőnevű akció keretében  öt természetes személy ellen kezdeményezett vádemelést. Az ügyben egyebek mellett kontaktmentes hőmérők és az útkarbantartásnál használt tehergépkocsik beszerzéséről is szó van. Az okozott kárt több mint 300 ezer euróra becsülik.

A megyefőnök tagadja a vádat. Az ügyben további négy személyt is gyanúsítanak.

Kassa megye2020-ban és 2021-ben a járványkezeléssel kapcsolatos intézkedések keretében összesen 205 távhőmérőt rendelt közel 180 ezer euróért, 2020-ban a megyei közútkezelő vállalat pedig négy Tatra típusú teherautót vásárolt a nyári és a téli karbantartás céljára 1,3 millió euró értékben.

A beszerzés bírálói szerint mindez túlárazással történt, amit a megye cáfolt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.