Karanténban: Mindenki másképp csinálja
A karantén alapjaiban változtatta meg a legtöbbünk életét. Megkérdeztünk pár embert, miként élik mindennapjaikat a „bezártságban”. Meglepődtünk, hogy milyen tevékenyen és kreatívan telnek napjaik.
Amióta elrendelték a karantént, a feje tetejére álltak a hétköznapjaink. Nagycsaládosként mondom, van ennek az időszaknak jó és rossz hozadéka egyaránt.
Azelőtt naponta bejártam a műterembe, de most a munka területén az életem teljesen leállt, itthonról nem tudok dolgozni. A tavasz az iskolák, óvodák fényképezésének ideje, nagy lesz a kiesés a bevételeinkben, biztos, hogy szűkebbre kell húzni a nadrágszíjat. Ez a karantén nagy negatívuma.
Ha azonban a pozitívumokat nézzük, abból három is van. A legfontosabb, hogy együtt a család. Tíz éve nem voltunk egymás társaságában ennyi ideig, s mondhatom, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Kis családi házban lakunk, az erdő mellett, nem messze tőlünk tavacskával, így naponta ki tudunk menni a természetbe, ahol én kiélhetem fotós szenvedélyemet is. Mivel mi vallásos emberek vagyunk, minden este nyolc órakor bekapcsolódunk egy imaláncba. Gyertyát gyújtunk, mindenki kap a kezébe rózsafüzért és imádkozunk a betegekért, a járvány megállításáért. Hálát adok a modern technikáért, mert általa itthonról is be tudunk kapcsolódni a keresztény közösség életébe.
Az iskolás gyerekek ráálltak a távoktatásra. Nagyobbik fiam magángimnáziumba jár Galántára, ők reggeltől délig oktatásban részesülnek, nyolcadikos fiam czuczoros, ő onnét kap feladatokat. Két nagyfiamnak a kisebb testvéreikkel is jó a kapcsolatuk, örülnek egymás társaságának és tudnak együtt játszani, szórakozni.
A feleségem nagyon következetes, őrködik a hattagú család egészsége felett. Szájmaszkokat varrt a szűkebb és tágabb családnak, fertőtlenítőt készített, cukrászmesterként igazi ínyencségeket varázsol az asztalra. A nagyszülők úgy 35 kilométerre laknak tőlünk, róluk is mi gondoskodunk, és a gyerekekkel is naponta tartják a kapcsolatot a közösségi médián keresztül.
Mivel a veszélyeztetettek csoportjába tartozom nem igazán mozdulok ki itthonról. Varrom a családnak és az ismerősüknek a maszkokat - elmegy vele az időm, bár sose lett volna ilyesmire szükség. Egész nap zenét hallgatok, varrás közben is a Dankó rádió szól. Néha nótázom is velük. A híreket kerülöm, hogy feleslegesen ne izgassam fel magam. A közösségi oldalon is főleg a humoros posztokat olvasom és osztom meg. Emellett sok fészbuk barát felkeres telefonon is, ami eddig nem igen volt jellemző – csak írtunk egy pár szót egymásnak, vagy megosztottunk egy-két posztot. Úgy érzem, hogy az emberek elkezdtek egymásra jobban odafigyelni - és ez jó. Bár megmaradna ez azután is, ha vége lesz ennek a vírushelyzetnek.
Hozzám lassult a világ. Nekem ez jó! A világnak nem tudom, mert még felmérhetetlen milyen károkat okoz az emberiségnek. Az viszont biztos, hogy a Földünk megérdemel egy kis kíméletet és tisztulást. A családom fegyelmezetten alkalmazkodik a rendkívüli helyzethez. Az egyik lányom Magyarországon varrja a szájmaszkokat az általa kreált szabásmintával. Az újság mintázatú anyagból készültek a legnépszerűbbek, mert a járókelők azt hiszik, újságpapírból van. A másik lányom egy olyan számítógépes programot telepített, mely lehetővé teszi a csoportos beszélgetést a családtagok és a barátaink között.
Az egyetemi kórház központi műtőjében dolgozok, mint műtősnővér. A műtőben nem állt le a munka, bár a tervezett, halasztható műtéteket nem végzünk. Rendes kerékvágásban 9 műtőben dolgozunk, most naponta 4 - 5 műtőben műtjük a halaszthatatlan, akut, sürgős eseteket. A személyzet azon része, akik épp nem dolgoznak, telefon mellett készültségben vannak, fél órán belül munkába tudnak állni szükség esetén.
Én is négy nap otthonról dolgoztam, 200 darab szájmaszkokat varrtam. Fokozottan ügyelünk a fertőtlenítésre, szinte óránként mindent lefertőtlenítünk. Egy műtő van kijelölve a koronavírussal fertőzött betegek részére, amely el van látva a szükséges védőfelszerelésekkel... Úgy gondolom eddig minden tőlünk telhetőt megtettünk, és csak remélni tudom, hogy nem szabadul el a "pokol", mint Olaszországban. Véleményem szerint korántsem vagyunk túl a nehezén, de bízok benne, hogy helytállunk a nehezebb időszakban is.
Még a karantén előtt elment a hangom, s antibiotikum kúrán vagyok túl, de nem bírok kimászni belőle. Terveztem, hogy online bejelentkezem a gyerekek felvidítására, és a Hajnalvándorral is akartunk egy közös streamelést, de nincs hozzá meg a hangom. Amit meg tudok tenni, hogy segítek az atyának plébániaközösségünk facebookoldalának működtetésében. A cserkészszövetségben épp a járvány előtt indult el egy kis vezetői közösség, akikkel lelkisegély csomagot készítünk elő online felületen, mivel elmaradtak a böjti lelki napok rendezvényei és valószínűleg a húsvét is így telik majd. Hamarosan közzé tesszük az oldalt, elsősorban cserkészeknek, de természetesen bárki használhatja.
A karantén áldása, hogy a digitális térben kezd túláradni az együtt imádkozások lehetősége. Magam is rendszeresen csatlakozom a napi rózsafűzérhez, szentmiséhez és osztom az adásokat. Sokkal többen csatlakoznak, mint valaha is fizikai valóságban. A szorongatásokkal beindult az emberek nagy részében a fogékonyság az Istenhez vezető utakra. Én magam is nyújtok lelki segélyt privát üzenetekben barátoknak, ismerősöknek, ha hozzám fordulnak. Jobban tudok figyelni a böjtölésre is. Hetente több napon kenyér és léböjtöt, facebook böjtöt, szóböjtöt tartok.
Kaptam időt Istentől egy régóta dédelgetett tervem megvalósítására a webshopra, amiben „igés” tárgyakkal szeretném elárasztani azokat, akik nem csak rejtve, de nyíltan is hordozni szeretnék Istent ruházatukon, tárgyaikon, ajándéktárgyakon. Beiratkoztam egy tanfolyamra, számomra ismeretlen terepen kell dolgoznom, sok bukdácsolással jár, de tudom, hogy Isten tenyerében minden a javamra válik.
