2023. február 28., 16:32

Kanyarós megbetegedést regisztráltak Pozsonyban

Egy 18 hónapos gyereknél diagnosztizálták a kanyarót Pozsonyban.

kanyaró
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

A gyereket kórházban kezelik – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője.

Az év eleje óta összesen három kanyarós esetet regisztráltak, ebből kettőt február elején.

A gyerek orvosi ellenjavallat miatt nem kapta még meg a kanyaró, a mumpsz és a rubeola (MMR) elleni vakcina első adagját. Külföldön nem járt

– mondta az országos tiszti főorvos.

Mikas hozzátette, a Pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) egy járványügyi vizsgálat során megállapította, hogy a szülők február 21-én a Pozsony-ligetfalui (Petržalka) gyermekklinikán voltak a gyerekkel.

Azokat a betegeket, akik ugyanebben az időpontban a rendelőben jártak, megkereste a RÚVZ

- közölte a szakember.

A korábbi, igazolt kanyarós esetekkel összefüggő járványügyi kapcsolatot egyelőre nem igazolták – mondta Mikas.

A vizsgálat még folyamatban van

- tette hozzá.

A pozsonyi RÚVZ a gyerek kezelőorvosával is együttműködik.

A kanyaró az egyik legsúlyosabb vírusos gyerekbetegség.

Elsősorban a gyakori szövődmények miatt tekintik súlyos betegégnek, például a tüdő, a hörgők, a fül és a központi idegrendszer gyulladását okozhatja.

A betegség cseppfertőzéssel, gyorsan terjed, különösen a nem beoltottak körében. Lappangási ideje nyolc és 15 nap között van, átlagosan tíz nap.

A szakemberek szerint a leghatékonyabb megelőzési módszer a két vakcina beadása. „Tekintettel arra, hogy sokan utaznak külföldre, valamint arra, hogy az átoltottság 95 százalék alá csökkent, nem zárható ki a kanyaró behurcolása és terjedése" - magyarázta az országos tiszti főorvos.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.