Kaliňák szerint a Speciális Büntetőbíróság nem tartotta tiszteletben az alkotmányt
Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter a parlamenti kérdések óráján csütörtökön arról beszélt, hogy a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) nem tartotta tiszteletben az alkotmányt.

Robert Kaliňák
Fotó:
TASR
Zuzana Mesterovának (PS) válaszolt, aki azt kérdezte, megszüntetik-e ezt a bíróságot, hogy „megmentsék Tibor Gašpart az igazságszolgáltatástól”.
Legutóbb néhány olyan ügyben, amikor világosan meg lett állapítva, hogyan kell eljárni az előzetes letartóztatás ügyében, a Speciális Büntetőbíróság megkerülte az Alkotmánybíróság döntéseit, amelyek kimondták, világosan és megkérdőjelezhetetlenül meg kell indokolni az előzetes letartóztatásokat, a bíróság ennek ellenére több ügyben a meghosszabbításukról döntött, mert félt a média nyomásától, vagy esetleg az olyan emberektől, mint ön
– mondta Mesterovának.
Kaliňák bírálta Mesterovát, kijelentette, hogy ilyen témákkal ne viccelődjön.
Ezután arról beszélt, hogy az előző kormányok megsértették az emberi jogokat. Emellett Gašpart védelmezte, és kijelentette, azért vették őrizetbe közvetlenül a választás előtt, hogy ne vehessen részt a kampányban.
Címkék