Júliusban emelkedett az elhunytak száma Szlovákiában
A Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett jelentése szerint Szlovákiában júliusban enyhén emelkedett az elhunytak száma.

Összesen 4373 halálesetet regisztráltak, az okok között továbbra is a keringési rendszer betegségei vezetnek. Nőtt azonban a COVID-19-ben elhunytak száma is.
Ennek ellenére a halálozás aránya 3 százalékra csökkent, ami 2021 augusztusa óta a legalacsonyabb érték.
A kiváltó okok szempontjából a keringési rendszer betegségei vezetnek (45 százalék). A daganatos betegségek következtében elhunytak aránya 25 százalék. A légzőrendszer megbetegedései 9 százalékban vezettek halálhoz, az emésztőrendszer betegségeinak halálozási rátája 6 százalék. Külső okokra vezethető vissza a halálesetek 4 százaléka.
COVID-19 következtében 83 beteg hunyt el, ez 2,5-ször magasabb érték, mint júniusban és négyszer több, mint a múlt év azonos hónapjában.
A halálozások ötévi átlagát tekintve a járvány következtében csak Zsolna megyében hunytak el kevesebben, a többi megyében nőtt a halálesetek aránya.
Az elhunytak többsége 65 évesnél idősebb volt: arányuk meghaladta a 78 százalékot.