2020. július 27., 16:24

Jövő héten döntenek a volt igazságügyi államtitkár szabadlábra helyezéséről

Augusztus 5-én dönt a Speciális Büntetőbíróság besztercebányai szenátusa a Monika J. és Denisa C. által benyújtott szabadlábra helyezési kérelemről. A két bírónőt a Vihar (Búrka) rendőrséi akció során vették őrizetbe – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Katarína Kudjáková, a Speciális Büntetőbíróság szóvivője.

Monika Jankovská Denisa Cviková
Fotó: TASR

Monika J.-t, az igazságügyi minisztérium korábbi, smeres államtitkárát korrupcióval gyanúsítják a televíziós váltók meghamisítása ügyében,

amikor arra utasította Zuzana M.-t, a Pozsonyi Járásbíróság bíróját, hogy Marian K. javára döntsön. Marian K.-t később ebben az ügyben Pavol R.-el, a Markíza televízió korábbi igazgatójával együtt nem jogerősen 19 év szabadságvesztésre ítélték.

Denisa C. bírónőt kenőpénz elfogadásával gyanúsítják az ügyben.

Az egykori államtitkár utasítására segített Zuzana M.-nek az ítélet megfogalmazásában, bár semmi köze nem volt az ügyhöz. Jelen volt az ítélethirdetésnél is, pedig egy másik pozsonyi bíróságon dolgozott. A noviny.sk portál írt arról, hogy a két gyanúsított a szabadlábra helyezését kérte. Márciusa óta vannak őrizetben.

A Vihar rendőrségi akció során 18 embert gyanúsítottak meg korrupcióval, köztük 13 bírót. Egyikük, Vladimír Sklenka, a Pozsony I. Járásbíróság volt alelnöke együttműködik a rendőrséggel, több bíró ellen tett tanúvallomást.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.