2020. május 11., 19:20

Ján Šikutát választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé

Ján Šikutát választotta a Legfelsőbb Bíróság (NS) elnökévé a Bírói Tanács. Ahhoz azonban, hogy ő legyen az elnök, még meg kell kapnia a kinevezését Zuzana Čaputová köztársasági elnöktől. Šikutát 17 szavazatból 12-t kapott a nyilvános választáson. Ellenfele, Ivan Ruman egyetlen szavazatot sem kapott. Šikuta azt mondta, legfőbb célja elérni, hogy az emberek újra bízzanak az igazságszolgáltatásban.

Fotó: TASR

„A szlovák igazságszolgáltatás jelenleg olyan helyzetben van, amilyenben valószínűleg egyetlen európai országé sem. Bírókat vonnak büntetőeljárás alá korrupció gyanúja miatt” - mondta Šikuta. Ezért prioritásnak tartja az igazságszolgáltatás megtisztítását. Hozzátette, hogy jogszabályi változásokra van szükség.

Lenka Praženková, a Bírói Tanács elnöke gratulált Šikutnak, és kijelentette, hogy a konkrétan megfogalmazott céljaival győzte meg. 

Juraj Kliment, a Bírói Tanács új tagja, a Szlovák Legfelsőbb Bíróság bírója azok között volt, akik egyik jelöltre sem szavaztak. Kijelentette, hogy Šikuta megválasztása kompromisszumos megoldás, és őt meglepte. „Nem gondolom, hogy ez a választás megoldás lenne az igazságszolgáltatás megváltozása szempontjából. Csalódott vagyok” - mondta Kliment. Ő és az Bírói Tanács több tagja azt rója fel Šikutának, hogy összefonódott a neve Štefan Harabinéval és a körülötte lévő bírókéval. 

A Bírói Tanács tizenkét tagja, Ján Burik, Andrej Majerník, Miloš Kolek, Marcela Kosová, Mészáros Lajos, Martin Michalanský, Pavol Pilek, Katarína Pramuková, Lenka Praženková, Petra Príbelská, Erika Zajacová és Pavol Žilinčík szavazott Ján Šikuta mellett. Eva Mišíková, Juraj Kliment és Ján Mazák ellene voksolt. Elena Berthotyová és Alena Svetlovská tartózkodott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.