Ján Ferenčák nem tudja elviselni a vereséget, a szavazatszámlálás és a választás felülvizsgálatát sürgeti
A Legfelsőbb Közigazgatási Bírósághoz fordult Ján Ferenčák, Késmárk eddigi polgármestere, aki vereséget szenvedett az októberi választáson. Ferenčák kezdeményezi a szavazatszámlálás és a választás lebonyolításának bírósági felülvizsgálatát.
„A választások után számos polgár, késmárki lakos keresett meg engem kérdésekkel, és mivel ezek a kérdések a jogszerűség határát érintették, ügyvédekkel folytatott konzultációt követően úgy döntöttem, hogy keresetet nyújtok be a Legfelsőbb Közigazgatási Bírósághoz. Azt szeretném, hogy ne csak a választások törvényességét vizsgálják felül, hanem a polgárok kérdéseire is választ adjanak” – nyilatkozta Ferenčák.
Elmondása szerint a kereset benyújtásának fő oka az az alapos gyanú, hogy sérültek az állampolgárok alkotmányos és választójogai, konkrétan a vitatott területeken élő lakosok esetében. Nekik nem engedték meg, hogy Késmárkon szavazzanak, hanem a szavazóhelyiségből a szomszédos Leibic (Ľubica) községbe küldték őket voksolni, annak ellenére, hogy nem ott élnek.
A probléma a Késmárk és Leibic között fennálló, immár 34 éve húzódó területi vitához kapcsolódik, amely a Déli lakótelep területét érinti. A város még augusztusban tájékoztatott arról, hogy a terület egy részét véglegesen Késmárk kataszteri területéhez csatolták, a Késmárki Járási Hivatal pedig visszaállította a kataszteri határt az eredeti állapotába. Néhány lakos azonban nem változtatta meg az állandó lakóhelyét, így a választások idején hivatalosan továbbra is Leibic község lakosának számított.
A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságnak a keresetről való döntésre törvény szerint 90 nap áll rendelkezésére.