Itt az Összefogás 14 "magyar pontja" az új kormány programjába
A Magyar Közösségi Összefogás pénteki közgyűlésén határozatban erősítette meg az Összefogás által aláírt választási szerződésben foglalt vállalásokat.

Az utóbbi napokban egyesek vitákat szeretnének gerjeszteni a választási szövetségbe tömörült pártok között, akkor, amikor az egységre kellene törekednünk. Ezért akartuk, hogy a mozgalom legfelsőbb szerve határozatban erősítse meg: teljes mértékben tartjuk magunkat a szerződésben rögzítettekhez.
A választási támogatást úgy fogjuk elosztani, ahogy arról novemberben szerződtünk partnereinkkel”
– fejtette ki Mózes Szabolcs, az Összefogás újraválasztott elnöke.
A mozgalom közgyűlésén megvitatták azt a 14 pontot is, amit a most formálódó koalíciós pártoknak küldenek. Ezek a pártok a kampány során többször is deklarálták, hogy a magyarságot is képviselni szeretnék. Amennyiben ezt komolyan gondolják, a 14 pontot beemelhetik az új kabinet programjába.
A magyarság megmaradását és Dél-Szlovákia fejlesztését szolgáló 14 pont az új kormány programjába:
- Kisebbségi törvény elfogadása
- A törvény által garantált közszolgálati műsoridő biztosítása - az STV hozzon létre magyar adót, az RTVS-en a magyar nyelvű műsorok sugárzása legyen 24 órás.
- A tévéadók esetében a feliratozási kötelezettséget töröljék el
- Az állampolgársági törvény módosítása – a kettős állampolgárság engedélyezése, a 2010-es változtatás előtti állapot visszaállítása
- Az alkotmány preambulumának megváltoztatása - "Mi, Szlovákia polgárai…" a "Mi, a szlovák nemzet…" kifejezés helyett
- Az R7-es, az R2-es és R3-as gyorsforgalmi utak építésének folytatása, a déli városok elkerülő útjainak megépítése
- A déli vonatközlekedés fejlesztése és a gömöri személyvonatok visszaállítása
- Az új kormány biztosítson anyagi eszközöket a Lex Csallóköz követelményei alapján az érintett régió számára, leginkább a csatornahálózat és víztisztítók építésére és korszerűsítésére, a szennyező hulladéklerakatok és a régi környezeti terhek ártalmatlanítására
- A Beneš-dekrétumok kollektív bűnösségről szóló alkotmányellenes rendelkezései miatti szimbolikus bocsánatkérés a németekkel és zsidókkal szemben korábban gyakorolt bocsánatkérések mintájára
- A vizuális kétnyelvűség elősegítése és a regionális hivatalos magyar nyelv bevezetése a magyarok által lakott területeken
- A szlovák nyelv idegen nyelvi oktatási módszerekkel történő tanítása
- A déli régiók egészségügyi hálózatának hatékony fejlesztése, a rendelőintézetek és ügyeletek megtartása, a déli egészségügyi létesítmények bezárásának felülvizsgálata
- A járási rendszer átalakítása a történelmi régiók szerint, a járás legszélső pontja és a járási székhely között ne legyen 50 km-t meghaladó távolság, modern ügyfélközpontok a déli járásközpontokba
- Állami idősotthonok építése délen és keleten
Címkék