2021. szeptember 12., 13:20
Frissítve: 2021. szep. 12. 20:18

Itt a legfrissebb közvélemény-kutatás: parlamentben a Szövetség, a PS és a kereszténydemokraták is

Bár némileg csökkent az előnye, továbbra is Peter Pellegrini pártja, a Hlas-SD vezeti a közvéleménykutatásokat, 18,5%-kal. 

Fotó: TASR/AP

A Markíza által megrendelt közvélemény-kutatásból világosan látszik az is, hogy a Smer erősödőben van. Robert Fico pártja júniusi 12%os eredményéhez képest most közel 15%-kal zárta a Focus ügynökség felmérését. A képzeletbeli dobogó harmadik foka ismét az SaS-é, 11,7%-ával a párt simán előzi a negyedik helyre szorult OĽaNO-t (8,2%). 

Rajtuk kívül még öt párt jutna be a törvényhozásba. Ha most tartanák a választásokat parlamenti képviselettel rendelkezne a PS (7%), a Mazurek-féle Republika (6,8%), a Sme rodina (6,7%), a KDH (6,1%), illetve a Szövetség (5,5%) is.

Nem nagy meglepetés, hogy a belső viszályok által szétszakított, egykor szebb napokat látott Za ľudí simán kizúgna a parlamentből, a szavazatok alig 2,2%-át megszerezve. Az már kicsit érdekesebb, hogy Kotleba szintén önmagát felszámoló pártja, az ĽSNS is kívül találná magát a pozsonyi törvényhozás épületén (4,6%). A futottak még kategóriában ott van az SNS, a Dobrá voľba és a szinte mérhetetlen támogatottságú Spolu is.

Érdemes a mandátumok eloszlását is áttekinteni. A Hlas-SD 33, a Smer-SD 25, az SaS 21, az OĽaNO 14, a PS, a Republika és a Sme rodina 12-12, a KDH 11, míg a magyar párt 10 parlamenti helyet szerezne. 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.