Ismét kérhetnek támogatást az orvosok rendelő megnyitására
Ismét támogatásért folyamodhatnak az általános orvosok és a gyerekorvosok új rendelő megnyitására, a kérvényeket 2025 végéig kell elküldeni.
Ez már a harmadik ilyen felhívás, az uniós helyreállítási terv forrásaiból ezúttal 4 millió eurót fordítanak erre
– jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter.
A vissza nem térítendő támogatás összege attól függ, hogy mekkora az orvoshiány az adott járásban.
A járásokat színek alapján sorolták be, fekete járásban 80 ezer euró, vörösben 70 ezer, narancsszínű járásban 60 ezer euró igényelhető, a térkép megtalálható a tárca honlapján.
– jelentette ki Dolinková. Hozzátette, jelenleg Szlovákiában 533 általános orvosi és 236 gyerekorvosi rendelő hiányzik.
A támogatásért folyamodónak minimum öt évig rendelőt kell működtetnie az adott járásban, ellenkező esetben vissza kell adnia a pénzt, vagy annak egy részét. Részletek a novaambulancia.sk oldalon találhatók.
Dolinková azt is elmondta, az első két körben 140 igénylés érkezett, az elsőben 15 körzeti, illetve 6 gyerekorvosi rendelőt sikerült megnyitni.
– tette hozzá.
Az uniós helyreállítási terv támogatásiból 2026 végéig összesen 120 rendelő megnyitását akarja támogatni a minisztérium a veszélyeztetett járásokban, erre 10 millió eurót különítettek el.