Ismert emberek laknak a kirakatban, a hajléktalanok lakáshoz jutását támogatják
A lakást bérbe adók felkutatása a célja Az utca nem lakás (Ulica nie je domov) nevű projektnek. A szervezők olyan lakástulajdonosokat szeretnének találni, akik hajlandók lennének elfogadható bérleti díj fejében hajléktalanoknak bérbe adni a lakásukat.
A Depaul Slovensko szervezet tíz lakást keres erre a célra Pozsonyban és a főváros környékén. A csütörtöktől szombatig (november 11.) tartó projektet több ismert személyiség is támogatja, akik felváltva fognak a pozsonyi Kő téren álló áruház kirakatában lakni.
- hangsúlyozta Ján Mock, a Depaul Slovensko dolgozója, szociális munkás.
Ami a bérleti díjat illeti, fontos, hogy a bérbeadó hajlandó-e olyan bérleti díjat szabni, amit meg tud fizetni az ügyfél.
- mondta Mock, és hozzátette, szükség esetén a Depaul Slovensko fizeti ki a bérleti díjat.
A projektet ismert személyiségek azzal támogatják, hogy a kirakatban fognak laki. A nappaliból és hálószobából álló lakássá átalakított kirakatot csupán egy vékony üveglap választja el az utcától.
- mondta Jozef Kákoš, a Depaul Slovensko igazgatója.
A kirakatlakók között lesz többek között Braňo Deák, Štefan Martinovič és Tomáš Pokorný színész, Zuzana Kovačič Hanzelová műsorvezető, Tono S. rapper, Tomáš Sloboda és Óvary Anna énekes.