Hrabko: Az ellenzéki forgatókönyv szerint zajlott a parlamenti vita a védelmi megállapodásról
Bár a kormánykoalíciónak alkotmányos többsége van a parlamentben, a Szlovákia és az Egyesült Államok közötti védelmi megállapodásról szóló parlamenti vita teljesen kicsúszott az ellenőrzése alól, és az ellenzéki forgatókönyv szerint zajlott, mondta Juraj Hrabko publicista a TASR TV-n folytatott beszélgetésben.

A vita szintje szerinte megfelelt a parlament összetételének, az viszont a polgárok választások során hozott döntésének. „A parlament a társadalom képe. Senki sem ül ott illegálisan, csak rendes demokratikus választásokon megválasztott emberek vannak ott” – jegyezte meg Hrabko.
A parlament ügyrendjének szigorítási lehetőségeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy egyes képviselők még a jelenlegit sem tartják tiszteletben.
– mondta. A parlamenti őrség bevezetését Hrabko nem tartaná örvendetes lépésnek, de a bírságok szigorítása eredményes lehet.
– mondta. Nem ért egyet azokkal a nézetekkel sem, amelyek szerint a szerződés nem növeli Szlovákia biztonságát, illetve hogy megfosztja azt a szuverenitásától. „A megállapodást Szlovákia biztonságának megerősítéseként értelmezem, minden más pedig szerintem másodlagos. Nem hiszem, hogy ezzel a szerződéssel elveszítenénk szuverenitásunk egy részét. Szuverenitásunk egy részét már az Európai Unióhoz való csatlakozással feladtuk. És végeredményben, hogyan lehet valaki szuverén és független, ha nincs garantálva a biztonsága?” – teszi fel a kérdést Hrabko.
Figyelemelterelésnek tartja a koalíciós politikusok reakcióit is a lényegtől, akik Maroš Žilinka főügyész beszédét az elnökválasztási kampány lehetséges előjátékának minősítették.
Hrabko szerint ha a főügyész véleménye standard módon megoldódott volna a véleményeztetési eljárás során, Žilinka valószínűleg nem is kért volna szót a parlamentben.
Hrabko érthetetlennek tartja azt a döntést, miszerint nem adnak szót a főügyésznek, azt viszont megengedik, hogy a felszólalását Juraj Blanár (Smer-SD) parlamenti alelnök olvassa fel. "Én se az egyik, se a másik mellett nem látok érvet” – fűzte hozzá.
Véleménye szerint kevés esélye van a sikerre Robert Ficó ama törekvésének, hogy a ratifikálása után leállítsa a megállapodást.
– figyelmeztetett. Szerinte az ellenzék magatartása inkább a választói támogatottság növekedésének megerősítésére irányult. „Véleményem szerint hatással is lesz ez a preferenciákra, és az ellenzék bizonyos értelemben megerősödik” – mondta az elemző. „A preferenciák tekintetében figyelembe kell venni azokat a tágabb körülményeket, amelyek jelenleg az országban vannak, a járvány kudarcát és az élelmiszer- és energiaárak emelkedését is. Figyelembe kell venni azoknak az embereknek a csalódottságát is, akiknek teljesen mindegy, hogy milyen megállapodást ratifikáltak, viszont az életkörülményeik miatt frusztráltak” – zárta Hrabko.