2021. március 16., 15:33

Hogyan (nem) veszítettünk el több millió Pfizer-vakcinát?

Három millió Pfizer-vakcináról maradt le Szlovákia - írta meg hétfőn a HNonline. Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor cáfol. A tárca állítja, elegendő Pfizer/BioNTech által előállított oltóanyagot kötöttek le. Mi az igazság? Igyekeztünk kibogozni. 

Fotó: TASR/AP

Hétfői cikkében a Hospodárske noviny (HN) arról számolt be, hogy Szlovákia lemondott három millió adag Pfizer/BioNTech vakcináról, amelyre az uniós kvótarendszer alapján jogosult lett volna. A cikk állítása szerint a nagy uniós "egészből" 2,4 millió vakcinát kapott volna Szlovákia (egy másik 2,4 milliót már korábban lekötött a kormány, amiből egyelőre mintegy fél millió már meg is érkezett), ám ebből most csak 600 ezret kötött le.

A HN cikkében arra tett utalást, hogy ezt azért tette a kormány, mert időközben az oroszokkal is megállapodott, és így Matovičék a Pfizer helyett a Szputnyik V-t részesítették előnyben.

Az egészségügyi minisztérium azonban cáfolta a gazdasági lap állításait. A tárca állítja, a szóban forgó 2,4 milliós uniós kereten túl további 3,4 millió Pfizer-vakcinát kötöttek le, vagyis összesen 5,8 millióval fognak rendelkezni - amely ez év áprilisa és decembere között kell, hogy megérkezzen Szlovákiába. Az egészségügyi minisztérium szerint ez a mennyiség összhangban van azzal, amelyre a most lemondott Marek Krajčí még januárban tett ígéretet. 

A számok sehogyan sem ülnek, így nehéz volt eldönteni, hogy ki - a HN vagy a minisztérium - mond-e igazat. A DennikN szakértők és minisztériumi források segítségével próbálta kibogozni az ügy szálait. 

A lap azt írja, tulajdonképpen három uniós csomagról van szó, ezekből jutna Szlovákiának hatmillió Pfizer-vakcina, de csak - állítja a HN - a felét, vagyis hárommilliót kötöttünk le.

Az első csomagból, ahogyan arra már utaltunk, 2,4 milliót kötött le a kormány, vagyis az országnak járó maximumot. Létezik ugyanakkor egy másik csomag is, amelyből 1,2 millió járna az országnak. A DennikN információ szerint ebből semennyit nem kötött le a kormány, viszont szó van egy harmadik, szintén 2,4 milliós csomagról, amelyből Szlovákia eddig mintegy 600 ezerre szerződött. Vagyis 1,8 millióval kevesebbet, mint amennyire lehetősége lett volna.

Ezekből a csomagokból tehát összesen 6 millió Pfizer-vakcina járna Szlovákiának. Az imént említett 1,8 millió és a második csomag (ez az, amiből nem kötöttünk le semmit) 1,2 milliója adja ki együttesen azt a 3 milliót, amelyről - mint le nem kötött oltóanyagról - a HN írt. 

Az egészségügyi tárca szerint azonban nem veszítjük el ezt a hárommilliót. Azért nem, mert - állításuk szerint - az első csomag 2,4 millióján kívül további 3,4 milliót fog a kormány lekötni. Hogy jön ez ki? Úgy, hogy létezik egy (eddig lezáratlan) negyedik uniós csomag is, amelyből Szlovákia 2,8 milliót kap majd, ez pedig a harmadik csomagból lekötött 600 ezerrel már kiteszi azt a számot (5,8 millió), amelyről a kormány január óta beszél. 

Aki elveszett volna a számokban:
  1. Az 1. uniós csomagból 2,4 adag vakcina jár Szlovákiának, ebből az összesre, vagyis 2,4 millióra szerződtünk.
  2. A 2. uniós csomagból 1,2 adag vakcina jár Szlovákiának, ebből nem kötött le semennyit a kormány.
  3. A 3. uniós csomagból 2,4 adag vakcina jár Szlovákiának, ebből 600 ezret kötött le a kormány. 
  4. A 4. uniós (még nyitott) csomagból egyelőre nem tudni mennyi jár Szlovákiának, de azt már igen, hogy a kormány ebből 2,8 millió adagra szerződött.
  5. Így lehet egyszerre igaza az egészségügyi minisztériumnak is, hiszen a kormány összesen valóban 5,8 millió adagra szerződött. De igaza van a HN-nek is, amely állítja, az első három csomagból pontosan 3 millió adagot nem kötöttünk le - holott erre Szlovákiának lehetősége lett volna.

Kérdés, hogy a negyedik 100 milliós csomagból hogyan tud majd Szlovákia 2,8 millióra szerződni, miközben - ahogyan azt láthattuk - a 200 milliósból is csak 2,4 millióra tudott. A válasz az, hogy tárgyalások során ennyivel többet tudott kialkudni a kormány. Ennek tényét a Pfizer szlovákiai képviselője, Miroslav Lednár is elismerte. 

Kérdés persze, hogy a minisztérium miért ezt a stratégiát  és miért nem az egyszerűbb utat választotta. Ez ugyanis az lett volna, ha minden egyes csomagból leköti azt a mennyiséget, amely maximálisan járt volna Szlovákiának. A tárca az üggyel kapcsolatban kedden sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen választ kíván adni a tisztázatlan kérdésekre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.