Hogyan maradhat miniszterelnök Ódor Lajos?
Bő két hete kormányfő Ódor Lajos, és a bársonyszékben töltött mézesheteiből - a bizalmi szavazásig - még körülbelül ugyanennyi van vissza. Miért nem jött jól Ficónak Ódor kinevezése? Matovič újra elemében, de mire megy vele? Sokat érhetnek szeptember 30. után Pellegrini fogyatkozó mandátumai? Akár kormányfő is maradhat az őszi választásokat követően Ódor Lajos?
Megvan a közéleti bon mot, amikor Bajnai Gordon hosszas casting után „szakértői” kormányprogramot hirdetve azt találta mondani a sokat látott Tisztelt Házban, ő nem politikus? Erre válaszolta jól kiérdemelt malíciával Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, akkor mit keres itt?
Merthogy a kormányzást amúgy a képviseleti demokráciákban a nép által megválasztott politikusok végzik.
Hol jobban, alkalmasint meg rendszerszintű káoszt maguk után hagyva. Ahogy azt Gyurcsány Ferenc és legjobb szlovák tanítványa, Igor Matovič esetében láthattuk. Megjegyzést érdemel, hogy a pontossághoz ragaszkodó kedves olvasó joggal veti fel, egyszeriben megfeledkeztünk a Matovič örökébe lépő Eduard Hegerről. Nyugtasson minket az a biztos tudat, hogy erről a névről néhány röpke hónapon belül a kedves panasztevő is meg fog feledkezni. Matovič ellenben velünk marad, de ne szaladjunk ennyire előre.
A szépreményű Igor Matovič ugyanis a Robert Fico elleni keresztes háborújával földindulásszerű győzelmet aratott 2020-ban, de néhány hónap alatt el is játszotta a bizalmat, és vele a „demokratikus“, értsd, Ficón kívüli oldal kormányzóképességét. Csak egy lábjegyzet, a parlamenten kívül rekedt progresszívek felé nyitott sajtó, finoman fogalmazva, egy cseppet sem bánkódott ennek a korszakos zseninek a balfogásait látva.
Egy idő után úgy állt a helyzet, hogy a porondon ott állt teljes mezítelenségében a kormányon lévő bohócok gyülekezete, Pellegrini sármosan idézte fel a szebb napokat, de nem mondott semmit, Fico pedig felállt teljes fegyverzetben, nem mellesleg a saját irháját is mentve.
Egyszeriben nem morális kérdés lett a szlovákiai választók többsége számára a politikai értékválasztás, pedig a Kuciak-gyilkosságot követően ugyanők még a búbánatba küldték volna a szlovák polipot, mind a nyolc lábával együtt.
Mint ahogy 2020-ban Matovič is erre a vonatra ült fel a korrupcióellenesség szépen csengő ígéretével. Azután jött a handabandázás, a dicstelen bukás, a választók menthetetlen kiábrándulása, és belekapaszkodása abba, aki stabilitást, kiszámítható viszonyokat teremthet a káosz után.
Fico pedig jött, látott, és a januári népszavazáson áttörte az egymilliós küszöböt, amely egyszeriben világossá tette mindenki előtt, hogy most már nem a kulcslyukon leselkedik a nagypolitikába, hanem nemes egyszerűséggel berúgta az ajtót. 2023 egyértelműen Fico éve volt, május 15-ig egészen biztosan. Növekvő kormányzati káosz, tehetetlen Pellegrini – ez az a helyzet, amelyben a leginkább kormányzóképesnek látszó erő vezetőjének még csak keményeket sem kell mondania, a hatalom törvényszerűen az ölébe hullik.
Ódor Lajos kinevezése azonban ismét fölkavarta a szlovák politika állóvizét, a kaotikus kormányzást – legalábbis a mézeshetekben még így tűnik – felváltotta az üzemszerű működés. Ami a legalapvetőbb elvárás a végrehajtó hatalom gyakorlói irányába, csak mi mára elszoktunk tőle. Vagyis a Ficót hullámhegyre emelő számítás, hogy a szeptemberi választásokig egyre csak fokozódik a káosz, egyszeriben megdőlt.
A Smer elnöke az elmúlt két hétben ismét rákényszerült arra, hogy pozicionálja magát, egyszerűbben fogalmazva, keményeket mondjon.
Ez azonban már jóval kockázatosabb játék, mint hátradőlve kivárni a választásokig gyorsan pergő hónapokat. Aki sarkosan fogalmaz, az felrázza a sajátjait, legfeljebb áthozhat választókat az azonos pályán mozgó kisebb pártok táborából, de a radikális hang sokakat elriaszthat. Magyarán Fico bezsebelhet választókat Uhríkéktól és a Danko körül összeálló blokkból, de akik eddig a kormányzóképesség miatt sorakoztak fel mögötte, a kisebbik rosszat látva benne, azok el is fordulhatnak.
Vagyis az elnöki kormány úgy hiányzott Ficónak, mint üveges tótnak a hanyatt esés.
Mindez persze változhat, ha az Ódor-kormány komolyabb hibákat vét. Például erőből visz keresztül személycseréket, vagy bármilyen hitelességi válságba keveredik, amely csorbát ejt a „szakértői” kompetenciáján. Erre azonban láthatóan Fico sem vesz előre mérget, a radikális szóbombák számának gyarapodása ezt jól mutatja.
Igor Matovič, aki még saját kormányának is ellenzéke volt, viszont lubickol az új helyzetben. A maga mögött hagyott káoszból, mint saját politikai oldalának egyetlen megmaradt karizmatikus arca kerülhet ki, ezzel is lemásolva nagy tanítómestere, Gyurcsány Ferenc példáját. Csakhogy ami Ferenc testvérnek Magyarországon ciklusokon keresztül tartott, a mi Igorunk az elnöki kormány kinevezése után a politikai lottón frissen nyert ellenzéki szerepének köszönhetően még a saját elbukott ciklusán belül levezényelheti.
Vagyis, bár Hegerék dobbantásakor volt ilyen pillanat, a Grassalkovich-palota Fortuna asszonyának, és saját akarnokságának köszönhetőn, mára Matovič már nem pusztán a politikai túlélésért küzd.
Peter Pellegrini változatlanul a nagymamák kedvence, de ahogy az elnök, úgy a Hlas-SD is se hús, se hal, ezért azután Ficótól, Matovičtól, és nem mellesleg a progresszívektől eltérően nincsenek elkötelezett választói. Vagyis könnyen lehet, a nagymamák szeptember 30-án inkább az unokát vállalják át a szülőktől ahelyett, hogy elmenjenek szavazni. Innen nézve Pellegrininek még a dobogó második foka is elérhetetlennek látszik, a legfrissebb felmérések szerint máris a PS mögé szorulva.
A dupla csavar azonban még hátra van. A fogyatkozó mandátumai ellenére Pellegrini ősszel még mindig királycsináló lehet.
Átsegítheti Ficót a tű fokán, ezzel persze a Hlas-SD-t biztos politikai halálra ítélve, mint ahogy kormányra emelheti a PS-től az SaS-en át a KDH-ig terjedő koalíciót (már ha ugyan utóbbi kettő orra nem vágódik a küszöbben). Közismert szerénységéből fakadóan egyetlen feltétele lehet mindkét fél irányába, hogy ő legyen a miniszterelnök.
Feltéve, ha... A választások után ugyanis kialakulhat olyan parlamenti aritmetika, amelyből csak nem akar összeállni a többség.
Vagyis hiába lesz a választásnak nyertese, ha nem tud kormányt alakítani. Ebben az esetben az újabb választásig a kormányfő személye kéznél van...
