Hogy el ne tévesszük! Fehér és kék borítékok lesznek az őszi összevont választáson
Az őszi összevont helyi önkormányzati és megyei választáson fehér, illetve kék borítékot is kap a választó. A helyi képviselő-jelöltekre és a polgármesterjelöltre leadott voksokat a fehér borítékba kell tenni, a megyei képviselő-jelöltekre és a megyei elnökre leadott voksokat pedig a kék borítékba.

Ezután a borítékot a színének megfelelően a fehér, illetve a kék urnába dobni.
Ha a választó nem a megfelelő urnába dobja, a szavazata érvénytelen lesz – figyelmeztetett a belügyminisztérium.
A helyi önkormányzati képviselőjelöltek listáján annyi jelölt sorszámát lehet bekarikázni, ahány képviselőt az adott szavazókörben választanak. A szám fel lesz tüntetve a szavazólapon is. A polgármesterjelöltek közül csak egyet lehet karikázni. Ezt a két szavazólapot fehér borítékba kell tenni. Pozsonyban és Kassán összesen négy szavazólap lesz az önkormányzati választáson, a főpolgármester-jelöltek és a városi közgyűlésbe pályázó jelöltek listájának bal szélén szürke sáv lesz látható.
A megyeelnökjelöltek listáján egy jelölt sorszámát lehet bekarikázni. A megyei képviselőjelöltek listáján pedig annyi jelölt sorszámát karikázhatja be a választó, ahány képviselőt az adott választókörzetben választanak. A szám fel lesz tüntetve a szavazólapon is. Ezeken a szavazólistákon kék sáv lesz, és ezeket a kék borítékba kell tenni.
Ezt követően a fehér borítékot a fehér urnába, a kéket a kékbe dobja a választó.