Hibrid fenyegetés és parlamenti átrendeződés
Hétfőn, a kora reggeli órákban érkezett a hír, hogy ezúttal a köztársasági elnök hivatalának otthont adó Grassalkovich-palota, a törvényhozás, a pozsonyi reptér és a nagyszombati vasútállomás címére érkezett fenyegetés. Mindez azután, hogy a múlt hét csaknem minden munkanapján volt bombariadó az iskolákban, ha meg nem az iskolákban, akkor a kassai Szent Erzsébet-dómban.
A megérdemelt, két hónapos szünet után, múlt hétfőn az ünneplőbe öltöztetett gyereksereg szállta meg az iskolákat, kedden pedig a rendőrség. A gyerekeknek még csak idejük se volt megszokni az iskolai levegőt, a könyveket vették volna át, amikor megérkezett a bombafenyegetés híre.
Sajnos, az iskolák ilyetén megfenyegetése már a mi földrajzi szélességünkön sem ismeretlen. Iskolai bombariadók korábban is voltak, ám legfeljebb, ha mutatóba volt belőlük a bűnügyi statisztikákban. Idén májusban történt meg első alkalommal, hogy csaknem az ország valamennyi oktatási intézménye kapott fenyegető üzenetet egy orosz címről. Az üzenet úgy kezdődött, hogy „az iskolában sok robbanóanyag van", és úgy zárult, hogy „vérbe fojtunk". Tartalma alapján úgy tűnhet, a levél iszlám vallási fanatikusok munkája, vagy valaki olyané, aki ezt a látszatot szeretné kelteni. A levelet nem idézzük, az ugyanis a fenyegetőzők céljainak részbeni beteljesítése lenne.
A májusi fenyegetés volumene kizárja, hogy azt a hetedikes Józsika követte el kis barátaival, tanítás után, mivel tartott a másnapi témazárótól. Azt viszont, hogy ki követte el, és főleg miért, a mai napig nem tudjuk. A titkosszolgálatnak és a rendőrségnek négy hónap nem volt elegendő a felderítéshez. Nyilván vannak bonyolult, összetett, külföldi hátterű bűncselekmények is, amelyeket nem tudnak olyan sebességgel feltárni, mint egy biciklilopást egy bérház bekamerázott közös tárolójából. Az is lehet, hogy vannak részeredmények, amelyeket a nyomozás érdekében nem hoznak nyilvánosságra. De igaz lehet ennek az ellenkezője is. És akkor most itt állunk egy új tanév kezdetén, kedden, szerdán és csütörtökön több száz iskolát ért bombafenyegetés.
Pénteken is vártuk, aznap éppen hol lesz bombariadó. Ezúttal az iskolák helyett Kassa több mint fél évezredes székesegyháza, a Szent Erzsébet-dóm felrobbantásával fenyegetőztek.
A puha célpontnak számító, leginkább sebezhető oktatási rendszer, és a kereszténység után, állítólag vasárnap késő este az államiság is kapott egy fenyegetést. Az ismeretlen tettes, akiről jelen pillanatban nem tudjuk, hogy ugyanaz-e, aki az iskolákat és a templomot fenyegette, a parlament és az elnöki palota elleni, eltérített repülőgépekkel végrehajtott merényletet helyezett kilátásba, ez három nappal szeptember 11-e előtt történt.
Még ha el is vonatkoztatunk attól, hogy technikai szempontból a sűrűn beépített belvárosban a viszonylag alacsony Grassalkovich-palotát bajos lenne megcélozni egy eltérített utasszállítóval, több mint kellemetlen, hogy az ország egy ismeretlen ellenség által egy hete a folyamatos fenyegetettség állapotában van.
Nem tudjuk, ki, és nem tudjuk, miért fenyegeti intézményeinket. És főként: nem tudjuk, megmarad-e a véres üzenetek szintjén, vagy valóra váltja a fenyegetését?
Mindeközben a cseh sajtóval kommunikál egy névtelen személy, aki magára vállalta a fenyegető üzenetek kiküldését Szlovákiában és Csehországban, mivel azt szeretné, hogy „télen a gyerekeket ki kelljen hajtani a fagyba." Azért ez elég beteg, nem? De ott tartunk, hogy már annak is örülni kell, ha „csak" egy őrült csehvel és nem mondjuk az Iszlám Állammal van dolgunk.
A fenyegető üzenetek küldőjének kilétén túl van egyéb is, amit jelen pillanatban nem tudunk. Például, még mindig nem tudjuk, hogy ki lesz a házelnök, pedig a köztársaságielnök-választás második fordulója április elején volt. Igaz, már legalább sikerült kettőre szűkíteni, ami öt hónap alatt nem éppen nevezhető érdemi teljesítménynek, igaz, a miniszterelnök elleni merénylet azért hozott némi zavart a koalíciós gépezet működésébe.
A koalíciós szerződés értelmében azonban a tisztség a második legerősebb kormánypártnak, a Hlasnak jár. Ez utóbbi a koalíció alapdokumentumára, míg az SNS a megváltozott helyzetre hivatkozik. A civakodó diákok között az osztályfőnöknek, Robert Ficónak kell rendet tenni, tudatosítva, hogy nem ez a legerősebb kormánykoalíciója – hol van már az egyszínű kormány –, és nem ez a leggyengébb ellenzéke.
A háttérben azért zajlik az üzletelés, ha minden kötél szakad, a Hlas egy minisztériumot kérne a nemzetiektől az épp hogy csak kihűlt házelnöki székért, amiről persze Dankóék hallani sem akarnak. Ha a kérdésben nem sikerül dűlőre jutni, az is elképzelhető, hogy Peter Žiga alelnökként fogja a megbízatási ciklus hátralevő részében vezetni a törvényhozást, amire még nem volt példa.
A helyzet tehát szokatlan, ugyanakkor a megbízott házelnök a házelnök minden jogkörét gyakorolja, a parlament működőképes. A kis szépséghibával, de működőképes törvényhozási gépezetet politikusi egók miatt veszélyeztetni botorság lenne. Tudja ezt a hatalmi technikázás nagymestere, Robert Fico is, aki a koalíciós többség fennmaradása érdekében inkább elviseli ezt a féloldalas helyzetet, mint hogy tizenkilencre lapot húzzon.
Peter Pellegrininek innen kívánunk tartós jó egészséget, ám az Alkotmány azzal számol, hogy államfő hiányában, vagy akadályoztatása esetén bizonyos jogkörei a házelnökre szállnak. Megbízott házelnökről egy büdös szó nem esik. Ha netán egy ilyen szituáció következne be, akkor törhetnénk a fejünket, hogy most mi legyen.
Addig is, amíg a koalíció castingolja a parlament első emberét, a T. Házon belül kisebb-nagyobb mozgásokra is sor kerül(het). A még meglévő alelnökök sorából, akaratán kívül, akár távozhat is Michal Šimečka. A Progresívne Slovensko elnökét a Smer az SNS-szel karöltve szeretne meneszteni, mivel Fico szerint egyes családtagjaihoz, például a nagybátyjához, az édesanyjához és az élettársához kötődő alapítványok állami támogatást kaptak.
Šimečka sima bosszúnak tartja a legerősebb kormánypárt kezdeményezését, amit azzal érdemelt ki, mert „jól végzi ellenzéki munkáját". Šimečka szerint a kormány az aktuális témákról és problémákról akarja elterelni a figyelmet a leváltásával.
– mondta.
Šimečka leváltását illetően a Hlas hozzáállása még kérdéses. Ha a Smer a politikai adok-kapok keretében oda is akar csapni Šimečkának, azt nem feltétlenül a parlamenti alelnöki poszton keresztül kellene, az ugyanis jár a legerősebb ellenzéki pártnak. Ennek a kérdésnek a végére ma pont kerül(het).
További parlamenti változás, hogy távozik a képviselői padsorokból Richard Sulík, az SaS alapítója. A nyugalmazott nagyvállalkozóból lett (többszörös) kormánybuktató miniszter, EP-képviselő, kormánypártot és ellenzéket egyaránt megjárt marcona hadfi 15 év után, mint mondta: a politikától kapott csömör miatt távozom a parlamentből. A távozás egy folyamat részeként olvasható, előbb tavasszal a pártvezetést adta át, most a parlamenti mandátumától is megválik.
Sulík nem csapta be hangosan az ajtót maga mögött, inkább csak „szabbatikus évet" tart, nem zárta ki, hogy még indul parlamenti választáson. Ezt attól tette függővé, hogy legyen igény arra a politikára, amit ő képvisel. Az egykor egyedüli releváns liberális pártnak a parlamentbe jutás éppen, hogy csak becsúszó szereléssel sikerült, az európai parlamenti választás pedig még úgy sem. Ez mindenképp egy releváns választói visszajelzés erre a felvetésre.
Az nem gyakori, hogy parlamenti képviselők lépnek be parlamenten kívüli pártba. Vágyott állapot ez minden parlamenten kívüli párt számára. Most a parlamenti és az EP-választáson is sikertelen Demokratinak sikerült egy ilyen akvizíció. Ľubomír Galko úgy döntött, a jövőben, ugyan a parlamenten belülről, de egy parlamenten kívüli pártban kíván politizálni.
Galko az SaS-ben kezdett, majd, miután összekülönbözött Sulíkkal, 2019-ben kilépett a pártból, és a Demokrata párthoz csatlakozott, mely azonban csak mikroszkóppal látható eredményt ért el.
2023-ban az OĽANO és barátai listáján a Szabadok és Felelősségteljesek nevű mérsékelten liberális platform tagjaként sikerült mandátumot szereznie. Galko tehát, mondjuk úgy, folyamatos útkeresésben van. Egyben távozása jelzi, mekkora is a baj Igor Matovič háza táján, ha már egy parlamenten kívüli párt is vonzóbb számára.
Megjelent a MAGYAR7 37. számában.
