Hiába van törvény a kétnyelvű táblákról, erős magyar képviselet nélkül nem lehet kikényszeríteni a végrehajtását
A kétnyelvű közúti jelzőtáblákra vonatkozó kedvező módosítást ugyan 2021 őszén elfogadta a parlament, ám hosszú ideig érzékelhető előrelépés nem történt az ügyben.
Idén januárig a hiányzó technikai előírásokra hivatkozva nem jelentek meg a magyar feliratok.
- tájékoztatta portálunkat Horony Ákos, a Szlovákiai Kerekasztal mellett működő Jogsegélyszolgálat és a Szövetség jogásza.
A szakember szerint a történet a rendszerváltást követő évtizedig nyúlik vissza, a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezése 1994-ben lehetővé vált, persze olyan abszurd megszorításokkal, hogy azon települések - egyébként eredeti - nevét nem lehetett kihelyezni, amely településekre 1947-ben szlovák „nemzetébresztők” nevét kényszerítették rá.
Ugyanakkor semmi gyakorlati és részletes végrehajtás nem történt ez ügyben, hiszen sehol sem lett meghatározva, hogy konkrétan mi is számít fontos feliratnak, amit kötelező kihelyezni.
2011-ben aztán módosult a kisebbségi nyelvtörvény, ekkor a kötelezően kihelyezendő feliratok köre ugyan leszűkült a veszélyhelyzetre figyelmeztető feliratokra, viszont a törvény kimondta, hogy minden feliratot kisebbségi nyelven is fel lehet tüntetni, sőt a kisebbségek lakta településeken sorrend sincs előírva. A törvényszöveg kimondottan tartalmazza az „utak mellett és felett” szófordulatot, ami a közúti jelzőtáblákra vonatkoztatható, hisz az államnyelvtörvény ugyanezen kifejezéssel írja elő a közúti jelzőtáblák szlovák nyelvű kötelező feltüntetését.
Előrelépés ezen a téren csak 2016 után történt, ekkor nemcsak a vasútállomások feliratai kerülhettek ki, hanem a közúti jelzőtáblákról szóló rendeletbe is bekerült egy hivatkozás a kisebbségi nyelvhasználati törvényre, ami így már közvetlen hivatkozási alap lett, és az olyan kiegészítő jellegű magyar nyelvű feliratok lassan megjelentek egyes magyarlakta településeken, mint például „kivéve célforgalom”.
De amint az 2021-ben kiderült, a közlekedési minisztérium hivatalnokai nem tudták lenyelni, hogy az utak mellett magyar nyelvű feliratok is legyenek.
Amikor Gyimesi György törvénymódosítást kezdeményezett 2021-ben, hogy az irányjelző közlekedési táblákon is fel lehessen tüntetni a kisebbségi helységneveket, a javalatot számára kidolgozó jogászok meglehetősen érdekes módon egyúttal arra akarták kihasználni a kezdeményezését, hogy törvényi úton szabjanak gátat az elszaporodó magyar feliratoknak – a feliratokra vonatkozó rendelkezést a törvényben megtoldották volna azzal a kiegészítéssel, hogy a feliratok kihelyezésének lehetősége nem vonatkozik a közlekedésben részt vevők számára szóló feliratokra.
A Szövetség elnöke, Forró Krisztián ezért levélben kereste meg a képviselőt, majd Horony szakmai közreműködésével a javaslat módosítását előkészítették, amelyet Gyimesi György a parlamenti bizottságban elfogadtatott, majd a parlament ebben a módosított formában meg is szavazta. Az elfogadott módosítás három ponton jelentett előrelépést.
Egyrészt több évtizedes hiányosságot pótolva a településrészek névtábláinak kihelyezését is kötelezően előírta, másrészt nemcsak a nyílalakú irányjelző táblákra, hanem minden tájékoztató jellegű tábla esetében lehetőséget ad a magyar név feltüntetésére, ebbe a kategóriába tartoznak például a folyókat, járásokat, turista nevezetességeket jelző táblák is. Harmadrészt a „nem” szócska kihagyásával az eredeti javaslatból azt erősítette meg, hogy a közlekedésben résztvevők számára szóló információk - beleértve a hagyományos földrajzi elnevezéseket is - feltüntethetőek. Ezzel az egyértelmű törvényi rendelkezéssel úgy tűnt, hogy a minisztériumi alkalmazottakkal folytatott évtizedes vita végére került pont, akik szerint a közlekedési táblákra nem vonatkozott a kisebbségi nyelvhasználat.
- fogalmaz Horony Ákos.
A törvény hatályba lépését követően egy éven keresztül technikai okokra hivatkozva nem lehetett kihelyezni a táblákat, merthogy úgymond az útkezelők nem tudták, hogy pontosan hogyan nézzen ki a kétnyelvű tábla, azokat milyen formában gyárttassák le.
A műszaki jellegű előírásban ugyanis egyszerűen bizonyos feliratok kihelyezését betiltották, hiába írja elő a törvény, hogy a közúti jelzőtáblákon „minden” felirat feltüntethető kisebbségi nyelven is. A minisztérium pont azon feliratok kisebbségi nyelven történő feltüntetését tiltotta be, amelyek az elmúlt években - gyakran Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos felszólítására - jelentek meg kétnyelvűen az utak mentén.
Az pedig szintén diagnózisszerű, hogy a kisebbségi feliratok esetében önhatalmúlag egy kevésbé olvasható dőlt betűtípust írtak elő, míg az angol nyelvű feliratok maradhattak a szlovákkal azonos betűvel felírva.
Horony szerint a „közeg” ellenállása minden szinten érzékelhető, szlovák részről nincs is valós akarat a kétnyelvű közúti jelzőtáblák kihelyezésére. A lehetőségként való megfogalmazás itt is azt eredményezi, hogy a hatóságok ezt úgy értelmezik, hogy nem azok jogosultak eldönteni, hogy e nyelvhasználati lehetőség megvalósuljon, akiknek szól, hanem a hatóság számára csak egy lehetőség, hogy kegyet gyakorol-e velük szemben. Ilyesmire pedig nem igazán tartanak minket méltónak.
- húzza alá Horony Ákos.
