2024. március 2., 10:45

Hétfőn lejár a választói igazolvány internetes igénylésének határideje

Hétfőn, azaz, március 4.-én lejár az államfőválasztás választói igazolványának elektronikus, vagyis internetes igénylésének határideje.

 

Időben kérvényezzék
Illusztráció
Fotó: Facebook

A választói igazolvány igénylésére ezután az időpont után is lesz még lehetőség, személyesen. A választói igazolványt személyesen március 22.-ig lehet igényelni. A választói igazolvánnyal a választópolgár az ország területén bárhol szavazhat.

A dokumentumot elektronikus úton, vagyis az interneten a választópolgár lakhelye szerint, az adott település önkormányzata által megadott email címre küldött kérvénnyel lehet igényelni. A kérvényben szerepelnie kell az igénylő nevének, születési számának, állampolgárságának, illetve állandó lakhelyének is, ez utóbbira kézbesíti majd az önkormányzat a választói igazolványt.

Az államfőválasztás első körét március 23.-án szombaton tartják, amennyiben második körre is sor kerül, az április 6.-án lesz. Az államfőválasztás első körének szavazólapjain tíz jelölt közül lehet majd választani.

Az esetleges második forduló választási kampánya az első fordulóban történő voksolás lezárását követően kezdődik – közölte a téma kapcsán a belügyi tárca.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.