Heger szerint félreértés áll a diáktüntetések hátterében
Félreértés áll a diáktüntetések hátterében, írta a közösségi hálón kedden Eduard Heger (OĽANO) kormányfő, reagálva a pozsonyi tiltakozó menetre. A miniszterelnök találkozni akar a tüntetés szervezőivel.

Heger azt állítja, hogy az egyetemeket érintő reform célja nem az autonómiájuk megsértése.
- tette hozzá a miniszterelnök. Annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy legalább egy szlovákiai egyetem felkerüljön a világ 500 legjobb felsőoktatási intézményét rangsoroló listára.
- jegyezte meg Heger.
Hozzátette: szívesen találkozik a tüntetés szervezőivel, hogy tisztázzanak minden nyitott kérdést és aggodalmat.
- zárta a kormányfő.
Kedden az egyetemek szabadsága mellett tüntettek Pozsonyban. Az akadémiai közeg és a hallgatók az oktátási minisztérium által kidolgozott, felsőoktatást érintő törvénymódosításból hiányolják a koncepciót és a következetességet. Szerintük a javaslat veszélyezteti az egyetemi autonómiát. A tárca nem szándékozik visszavonni a javaslatot.