2022. december 22., 16:32

Heger szerint a költségvetés elfogadása karácsonyi ajándék Szlovákiának

A jövő évi állami költségvetés jóváhagyásával a parlamenti képviselőknek sikerült biztosítaniuk, hogy az emberek megkaphassák a nekik szánt segítséget. Ezt a csütörtöki sajtótájékoztatóján mondta Eduard Heger (OĽANO) kormányfő, aki szerint a költségvetés elfogadása a lakosok karácsonyi ajándéka. Az ún. költségvetési provizórium esetén az állam például nem tudott volna támogatást fizetni az áramszolgáltatóknak a háztartási energiaárak szinten tartása érdekében.

Eduard Heger
Fotó: TASR

„Elfogadtuk az év törvényét, és azt mondhatom, hogy ez egy valódi ajándék az embereknek, Szlovákia lakosainak, mivel épp ez az a költségvetés, amely a lakosok megsegítése szempontjából minden eddiginél magasabb” – mondta Heger. Hozzátette: a lakosság energiafogyasztásának a támogatása mellett a cégeket és önkormányzatokat is a költségvetésből fogják támogatni.

Ezenkívül szerinte így az egészség- és oktatásügy területén tervezett béremelések sem kerülnek veszélybe.

Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter hangsúlyozta: az állami költségvetésen belül tervezett kiadásokat és bevételeket olyan formában fogadták el, ahogy azt a tárca javasolta. „A pénzügyminisztérium ma száz százalékban sikerrel járt” – mondta. Matovič szerint az SaS saját magát tagadta meg, amikor a korábbi kikötései ellenére, Matovič távozásáért cserébe szavazta meg a költségvetést. A liberálisok által elért változtatások nem változtatják meg a költségvetés alapvető paramétereit.

Marcel Klimek pénzügyi államtitkár szerint a költségvetés elfogadásához vezető út nem volt egyszerű, de végül alkotmányos többséggel sikerült elfogadni.

Klimek szerint a parlament megerősítette, hogy Szlovákia nem a „görög úton” halad. Az, hogy a költségvetésbe bekerültek a kiadási korlátok, és hogy a költségvetés összhangban van ezekkel, szerinte többletet jelent a korábbi változathoz képest.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.