Heger pártállástól függetlenül az emberek megsegítésére szólított fel
Szlovákia megvédése az energetikai válság következményeitől, ez az elsődleges – jelentette ki Eduard Heger (OĽANO) kormányfő a közösségi hálón azután, hogy a parlament nem váltotta le Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminisztert.

Köszönetet mondott azoknak a képviselőknek, akik bizalmat szavaztak a pénzügyminiszternek. Felhívása szerint
félre kell tenni a pártérdekeket, hogy a parlament el tudja fogadni az embereket és a gazdaságot segítő intézkedéseket.
– jelentette ki a kormányfő.
Matovič a szavazás eredményére reagálva ismét a leváltását kezdeményező SaS-t bírálta.
Azt állítja, a liberális párt összeesküdött a Smer-SD-s és a Hlas-SD-s maffiával, és olyanokkal mint Milan Mazurek (frakció nélkül). Szerinte ez a bizonyíték, hogy Richard Sulík, az SaS elnöke a választás után „képes szövetkezni akár az ördöggel is, vagy negyedszer is megbuktatni egy korrupcióellenes kormányt, ha ne adj’ isten a része lenne”.