Heger: Nem értek egyet az ingyen ebédekkel
Fedezet nélküli kiadásoknak tartja Eduard Heger ideiglenesen megbízott kormányfő az ingyen ebédeket. Az RTVS Szombati párbeszédek című vitaműsorában kijelentette, hogy a megoldást nem tartja megfelelőnek, pláne úgy, hogy az elfogadott költségvetésben nincs rá fedezet.
„Nem egyezhettem bele egy olyan intézkedésbe, amely növeli a kiadásokat, és nincs biztosítva rá az anyagi fedezetét” – figyelmeztetett a pénzügyminisztériumot is irányító miniszterelnök. Ezzel összefüggésben arra is felhívta a figyelmet, hogy a jóváhagyott költségvetés „óriási segítséget jelent az államnak”, a koalíció pedig a korábbi időszak intézkedéseivel növelte a családok jövedelmét.
– mutatott rá.
Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy pártvezére, Igor Matovič is támogatja az ingyen ebédet, azt válaszolta, hogy „nem vagyunk a kommunizmusban, hogy mindannyian ugyanazt gondoljuk és mondjuk”. Most azonban mindenekelőtt a Sme rodina mozgalomtól várja a kezdeményezést.
– tette hozzá a kormányfő. Mint mondta, még beszélni fog erről a koalíciós partnerekkel.
Azzal viszont nem ért egyet, hogy a megnövekedett kiadásokat a bankadóból származó nyereségből finanszírozzák, az ilyen adót a korábbi memorandum megsértésének látná, amelyet a kormány kötött a bankokkal. „Szlovákia fejlesztésére egymilliárdot nyertünk ezért, aminek egy részét már felhasználtuk. Aláírtam a memorandumot, így nem tudok hozzájárulni a bankilleték bevezetéséhez” – hangsúlyozta. Azt viszont elismerte, hogy ha a javaslat keresztülmegy a parlamentben, akkor azt el kell fogadnia.