2022. május 10., 07:32

Heger: Jó oldalra álltunk a háborúban, a teljes győzelemig támogatjuk Ukrajnát

Szlovákia a jó oldalra állt az ukrajnai háború során. A teljes győzelemig támogatni fogja Ukrajnát – mondta Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök a Fejezzük be (Dokončime to) címmel megrendezett pozsonyi nagygyűlésen. 

eduard heger
Fotó: TASR/AP
Szlovákia ezúttal nem tétovázott. Megmutatta az egész világnak, hogy érti az életet, hogy szívélyesen fogadja a háború elől menekülő embereket"

- fogalmazott Heger, és hozzátette, büszke Szlovákia lakosságára.

Martin Klus, a külügyminisztérium államtitkára azt mondta a nagygyűlésen, hogy Ukrajna Szlovákiáért is harcol. „Az ukránok azért halnak meg, hogy az ország egy nap Európa része lehessen, amelynek mi is részei vagyunk, és amelyből egyesek ki akarnak szakítani bennünket" - jelentette ki.

A miniszterelnök és az államtitkár kitüntette a Marína és a Ki segít Ukrajnának (Kto pomôže Ukrajine) polgári társulást a szlovák-ukrán határon menekülteknek nyújtott segítségükért.

Hétfőn az orosz fasizmus áldozataira emlékeztek a pozsonyi Slavínon, a rendezvényt a Békét Ukrajnának (Mier Ukrajine) kezdeményezés szervezte. A résztvevők tisztelegtek az orosz háborús bűnök ukrajnai áldozatainak emléke előtt. A civil szervezetek képviselői reggeltől olvasták az orosz invázió kezdete óta elhunyt ukrán katonák nevét. Az emlékműnél fotó- és plakátkiállítást rendeztek az oroszok által Ukrajnában elkövetett borzalmakról.

Szovjet zászlót lobogtató és a „Z” betűvel érkező emberek próbálták megzavarni a rendezvényt. Két személyt őrizetbe vettek a rendőrök rendbontás miatt, mindkettejüket bekísérték a rendőrkapitányságra – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón.     

Mindkét rendezvény szervezői elítélték a résztvevők elleni erőszakot.

Hétfőn a parlamenten kívüli SNS is megemlékezett a Slavínon az elesett katonákról. „Az itt eltemetett katonák nélkül még mindig nem lenne szabadság, demokrácia, és még mindig a független és önálló Szlovákiáért harcolnánk” – jelentette ki Andrej Danko, az SNS elnöke.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.