2021. szeptember 26., 14:49

Heger: Inkább kormányzunk egyszerű többséggel, mintsem feladjuk a korrupció ellenes harcot

Azzal, hogy Boris Kollár nem vett részt a bizalom és a jogállam visszaállítására összehívott munkacsoport munkájában, nem tartotta be a megegyezést- véli a kormányfő, Eduard Heger.

Heger
Fotó: TASR

Eduard Heger ezt a Markíza TV politikai műsorában jelentette ki.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy

a vitatott 363-as paragrafusának a felülvizsgálata a kormányprogramból következik.

Ha Boris Kollár nem akar vesz részt venni a vizsgálatokban, akkor úgy gondolom, hogy nem tartja be a megállapodást, ami nem korrekt hozzáállás

- mondta a kormányfő. Továbbá hozzátette, ha az között kéne választani, hogy alkotmányos többséggel kormányozzanak, de ezért feladnák a korrupció ellenes harcot, vagy a között, hogy egyszerű többséggel folytatódna a kormányzás, de továbbra is a korrupció ellenes harc lenne a prioritás, akkor az utóbbit választaná.

Heger kijelentette,

mindent megtesz annak érdekében, hogy a koalíció elegendő parlamenti támogatást kapjon, és a bizalom helyreálljon.

Heger elmondta, amikor Kollárral személyesen szoktak beszélni, sosem említette a koalícióból való távozást.

A kormányfő nem ért egyet azzal az állítással, hogy a főügyész a 363-as paragrafus nélkül statisztaszerepre volna utalva. Elmondása szerint a főügyész nem függhet egyetlen paragrafustól.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.