2021. június 12., 16:14

Heger biztosan Mikulec mellett áll; ha kell, a parlament előtt is megvédi őt

Az OĽANO kiáll belügyminisztere, Roman Mikulec mellett, akit kedden szeretne visszahívni az ellenzék - jelentette ki Eduard Heger miniszterelnök. A kormányfő tervei szerint a parlamentben is felszólal, hogy megvédje kormánya tagját, esetleg Igor Matovič exkormányfő is megvédené őt a plénum előtt.

mikulec
Fotó: TASR

Heger szerint

Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke olyan ügyben támadja Mikulecet, amelyet ő maga talált ki.

A kormányfő újra kijelentette, hogy a rendőrségnek és az ügyészségnek szabad a keze, de a törvényeket betartva és a saját jogkörein belül kell működnie.

Ha valaki átlépi a számára engedélyezett jogköröket, azért viselnie kell a következményeket is, legyen szó bármelyik egységről.

Mindenkinek a jog határain belül kell intézkednie“ - mondta Heger. Hozzátette, nem gondolja, hogy bármiféle harc zajlana a fegyveres testületek közt. „A megtisztulás egy igényes és nehéz folyamat“ - emelte ki.

Veronika Remišová szavaira, melyek szerint a Szlovák Titkosszolgálatnak (SIS) olyan méylségű reformokra van szüksége, hogy egyszerűbb lenne feloszlatni, majd újra megépíteni azt, úgy reagált a miniszterelnök, hogy mindennek eljön az ideje. Jelenleg az egyes ügyek felderítése zajlik, amelyek majd a bíróságok elé kerülnek.

Ha a bíróságok döntenek a bizonyítékok alapján, utána lehet arról beszélni, hogy ki, mikor miben járt el hibásan.

Keddre (június 15.) tűzték ki azt a rendkívüli parlamenti ülést, amelyen az ellenzék ki akarja nyilvánítani bizalmatlanságát Roman Mikulec belügyminiszterrel szemben. A bizalmatlansági indítványt a Smer-SD nyújtotta be. A párt amiatt akarja leváltani a belügyminisztert, mert felmerült a gyanú, hogy a rendfenntartó erőkön belül működik egy csoport, amely manipulálta több eset kivizsgálását. Ez a Smer szerint a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelentéséből derül ki.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.