2025. június 16., 17:21

Hazatérnek a Közel-Keletről evakuált szlovákiai állampolgárok

Hétfőn érkeznek meg azok a szlovákiai állampolgárok, akiket a Közel-Kelet válságövezetéből evakuáltak az Irán-Izraeli konfliktus miatt.

Repülőgép
Fotó: Külügyminisztérium Facebook-oldal

A külügyminisztérium a közösségi oldalon számolt be arról, hogy a válsághelyzetben más országok polgárai is a szlovák állampolgárokkal együtt utaznak.

A hazaszállítás logisztikai folyamata a külügyminisztérium, a védelmi Minisztérium és a belügyminisztérium együttműködésében zajlik. A külügyi tárca tájékoztatása szerint az első repülőgép már hétfő este megérkezhet a pozsonyi repülőtérre.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas–SD) hétfőn közölte,

az egyik evakuációs járat hétfőn 18:00 óra körül száll le Pozsonyban, és 91 embert szállít Ammánból.

A második repülőgép kedden, június 17-én érkezik, várhatóan hasonló számú utassal, Ciprusról.

Mivel az Irán és Izrael közötti konfliktus igen súlyos, a kormány úgy döntött, hogy állami repülőgépeket vet be. A belügyminisztérium légiflottája a védelmi tárca gépeivel együtt végzi az evakuációs repüléseket

– jelentette ki Šutaj Eštok.

A külügyminisztérium vasárnap, június 15-én megerősítette a TASR hírügynökségnek, hogy kapcsolatban áll minden olyan szlovákiai állampolgárral a térségben, aki regisztrált a tárca önkéntes rendszerében, és folyamatosan tájékoztatja őket a további lépésekről. A minisztérium kiemelte, a régió biztonsági helyzete gyorsan változik, így elsődleges céljuk az állampolgárok életének és egészségének megóvása.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.