2021. április 26., 20:40

Három millió euróval segítik a családon belüli erőszak áldozatait

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő hárommillió eurót különített el a miniszterelnöki tartalékból a családon belüli erőszak áldozatai számára fenntartott krízisotthonok támogatására. Az egyes szervezetek május 26-ig igényelhetik a támogatást, a pályázati feltételek a kormányhivatal honlapján érhetők el. Heger kiemelte: a miniszterelnöki tartalékot az előző évek gyakorlatától eltérően az emberek valós problémáinak megoldására fogják felhasználni.

heger
Fotó: TASR

Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter elmondta: az ún. menedékházakat általában a norvég alapból finanszírozzák, de az új partneri megállapodásról szóló tárgyalásokat a pandémia miatt el kellett napolni. Krajniak ezért a kormányhivatalhoz fordult segítségért.

Zuzana Brixová, a Szlovák Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium nemi egyenlőségért és esélyegyenlőségért felelős osztályának igazgatója hozzátette: átmeneti megoldásról van szó, melyet később a tárca által kidolgozott támogatási rendszer fog felváltani. Hangsúlyozta, hogy a bántalmazottakat segítő szervezetek által igényelhető támogatások "radikális" emelésére lenne szükség, ennek érdekében módosítani kell a szociális szolgáltatásokról szóló jogszabályt.

Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter hozzáfűzte: a miniszterelnöki tartalék évi másfél millió euró, de a bántalmazott nők megsegítése érdekében a pénzügyminisztérium költségvetését érintő átcsoportosítással a támogatás összegét 3 millió euróra emelték.

A támogatásra mindazon polgári társulások, nonprofit szervezetek, egyházak és jogi személyek pályázhatnak, amelyek a családon belüli erőszak áldozatainak és a gyerekeiknek nyújtanak segítséget.

Hana Štrbová, a Luna Menedékház igazgatónője rámutatott: a világjárvány idején minden intézmény a helyzet romlásáról számolt be. Bízik benne, hogy a támogatásoknak köszönhetően az áldozatok hatékony, átfogóbb segítséghez jutnak majd.

Az államfő üdvözli a bántalmazott nők megsegítését 

Zuzana Čaputová államfő méltányolja, hogy a miniszterelnöki tartalékból hárommillió eurót különítenek el a bántalmazott nők megsegítésére. 

Az elnök asszony hosszú ideje hangoztatja ezt a társadalmi igényt, amely a járványidőszak alatt még hangsúlyosabbá vált, mivel a pandémia a családon belüli erőszak áldozataira nézve különösen kedvezőtlen következményekkel jár"

- közölte Martin Strižinec elnöki szóvivő.

Hozzáfűzte: Čaputová üdvözli azt a bejelentést is, hogy az ilyen áldozatokon segítő intézmények támogatására rendszerszintű megoldást dolgoznak ki.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.