Hamrannak elege lett Fico gyalázkodásából
Hamran István országos rendőrfőkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján visszautasította Denisa Saková és Robert Fico ellenzéki politikusok bírálatát. Rámutatott, hogy az AKO ügynökség friss felmérése szerint a lakosság 62%-a bízik a rendőrségben, miközben 2013 óta rendre 40% körül mozgott ez az adat.

Hamran szerint Fico folyamatosan gyalázza a rendőrség munkáját, megkérdőjelezi a büntetőeljárások lefolytatását, a nyomozók és a Különleges Ügyészi Hivatal ügyészeinek szakmai tekintélyét.
– mondta Hamran. A rendőrfőkapitány kiállt a nyomozók mellett és leszögezte, hogy megszűnt a rendőrségre gyakorolt politikai nyomás.
Hamrannak meggyőződése, hogy nem csak a rendőrség vezetésének érdeke, hogy nőjön a testületbe vetett lakossági bizalom, és a politikusoktól azt várja, ne tegyenek olyasmit, ami ezzel ellentétes hatást vált ki.
– tette hozzá Hamran.
Denisa Saková volt belügyminiszter bírálatára reagálva, aki a közösségi hálón azt kifogásolta, hogy kevés a rendőr és lakosság nem bízik a testületben, Hamran elmondta: 2000 személy hiányzik az állományból, de ez egyáltalán nem újdonság. „Ha az elmúlt 12 év statisztikáit nézzük, csak két olyan év volt, amikor többen lettek felvéve az állományba, mint ahányan távoztak” – mutatott rá Hamran. Hozzátette, hogy a 12-ből 8 évig a Smer-SD jelöltje volt a belügyminiszter.