2023. szeptember 18., 15:08

Hamran a bizonyítékok alapján úgy látja, a rendőrség felderítette az eltűnt diáklány ügyét

Felderítette a rendőrség az eltűnt 22 éves diáklány ügyét – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Hamran István országos rendőrfőkapitány.

Hamran István
Fotó: TASR

„Az országos rendőrfőkapitányság munkatársai által dokumentált bizonyítékok rendkívül erősek, és

meggyőződésünk, hogy azt a személyt vettük őrizetbe, aki ezt az erőszakos bűncselekményt elkövette

- jelentette ki a rendőrfőkapitány.

Hamran közölte,

néhány döntő vizsgálatot még nem folytattak le.

Ahogy a nyomozás folyamata lehetővé teszi, valamint a nyomozótiszt és az ügyész engedélyezi, folyamatosan tájékoztatni fogunk az ügyről" - mondta.

Hamran tájékoztatása szerint a rendőrség korábbi ügyeket is vizsgál, amelyeket hasonló módszerrel követtek el.

„Össze fogjuk hasonlítani ezeket az ügyeket. Megvizsgáljuk, van-e összefüggés az esetek között" - mondta a rendőrfőkapitány.

Hamran István elismerően szólt a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság munkájáról. Felajánlotta nekik a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség segítségét is.

A rendőrfőkapitány a lakosság segítségét is kiemelte.

Vasárnap érkezett bejelentés a rendőrségre a 22 éves diáklány eltűnéséről. Hétfőn reggel találtak rá Pozsonyligetfalu városrészében, a lány eszméletlen volt. A rendőrség nemi erőszakkal gyanúsít egy 54 éves férfit, értesülések szerint egy mentősről van szó.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.