2025. június 17., 16:30
Frissítve: 17:21

Ma nem szavaznak az alkotmánymódosításról

Három frakció kedden a parlament elé terjeszti az alkotmánymódosítás szeptemberre halasztását – jelentette be sajtótájékoztatóján Ján Richter, a Smer-SD frakcióvezetője.

Ján Richter
Fotó: TASR

Hozzátette, a módosítást egyelőre 89 képviselő támogatja, a jóváhagyáshoz 90 szavazatra van szükség.

Kellemetlen meglepetésként értek bennünket a KDH-ban történt fejlemények, mert a parlamenti frakció 11 tagjából csak kilencen hajlandók szavazni”

- mondta Richter. Elmondta, a Smer-SD remélte, hogy az ellenzéki KDH kész teljes mértékben támogatni az alkotmánymódosítást.

Türelmesek vagyunk, továbbra is keressük a konszenzust, és szeretnénk folytatni a tárgyalásokat”

- mondta Richter.

A Smer-SD kész tárgyalni Ján Ferenčák (Hlas-SD) képviselővel is, aki bejelentette, hogy tartózkodni fog a szavazáskor. Richter szerint nem lehet egyik napról a másikra megoldani azt, amit a képviselő javasolt, azaz hogy az alkotmánymódosítás és az alkotmánytörvény elfogadását 90 helyet 100 képviselői szavazathoz kössék. Szerinte párbeszédet kell folytatni erről a javaslatról.

Richter azt mondta, nagyra értékei a Smer-SD képviselőinek egységes, szakszerű, hazafias és baloldali hozzáállását.

Meggyőződésünk, hogy módosítani kell az alkotmányt. Szlovákiának a jelen és a jövő szempontjából is szüksége van erre"

– szögezte le Richter.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.