Gyorsabb lehet az autópályák építésének előkészítési folyamata? A szaktárca ezt ígéri
A Közlekedési Minisztérium a következő kormányülésen kívánja előterjeszteni az autópályák előkészítésének felgyorsítására irányuló javaslatát, amellyel több mint 18 hónapnyi időt lehetne megspórolni.
Az elképzelés szerint
az egyes előkészítő folyamatok párhuzamosan futnának,
például a tanulmány előkészítése a területrendezési döntés dokumentációjával egy időben zajlana.
A denníkN azt írja,
a minisztérium szerint az a javaslat, hogy a stratégiai építmények - amelybe az autópályák is beletartoznának - egyfajta fontossági listán szerepelnének, jelenleg inkább az elképzelések szintjén létezik csak, semmint egy valós javaslat lenne.
„E cél érdekében azonban már munkacsoport jött létre” – tette hozzá a szaktárca.
A Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság beruházási igazgatója, Stanislav Beňo a szlovák építőipar vezetőinek október végi találkozóján szorgalmazta egy olyan javaslat kidolgozását, melyben a kormány stratégiai építményeinek prioritásai szerepelnének. Szerinte egy bizonyos időszakban lehetnek ezek óvodák, majd a későbbiekben kórházak, vagy autópályák.
Beňo szerint a jogszabálynak kellene szabályoznia a hivatalok döntési határidejét, hogy az egyes építkezések kapcsán meddig kell a beadványokat feldolgozni. „Ennek megvalósításához munkacsoportot hoztunk létre, amelyben a törvényi megfogalmazást készítjük elő egy ilyen szabályozáshoz. Persze, teljes mértékben a kormány akaratán múlik, hogy elfogadja-e” - tette hozzá a beruházási igazgató.