2023. november 29., 19:35

Gyimesi György: Még jó, hogy Ficóék nem kampányoltak magyarul!

A szlovák közszolgálati rádió szokásos koraesti, „Nyíltan Anna Vargovával” című politikai műsorának volt szerdán a vendége Gyimesi György. A választásokon a Szövetség listáján indult, de korábban az egykori OľaNO színeiben parlamenti mandátumhoz jutott politikus szinte minden, a szlovákia magyar politikai képviseletet érintő kérdésről nyilatkozott Anna Vargová műsorvezetőnek.

Gyimesi György
Fotó: Somogyi Szilárd

Az első kérdés, a már egy hónapja megüresedett kisebbségi kormánybiztosi pozícióval volt kapcsolatos. Ahogy azt a ma7.sk portálon megírtuk, Bukovszky Lászlót úgy menesztették, hogy nem csak a leváltása okait, hanem az utódját sem lehetett megtudni. A kormánybiztosi kinevezéssel így mások mellett Gyimesi Györgyöt is kapcsolatba hozták, amelynek valóságalapját viszont Gyimesi határozottan cáfolta, sőt hozzátette, hogy ezt az intézményt inkább csak egy nemzetiségi sóhivatalnak tartja, tényleges jogkörök nélkül. Azt viszont már nem zárta ki, hogy ha valós kompetenciák kapcsolódnának a kisebbségi biztos intézményéhez, akkor már mutatna érdeklődést az ezzel járó munka és megbízatás iránt. Elmondása szerint, a kisebbségi biztosi intézmény így a majdani Kisebbségi Hivatal felé tett első jelentősebb lépés lehetne.

A új kormány programjának nemzeti kisebbségekkel foglalkozó részét nem létezőnek nevezte, hiszen ki lett volna, aki azt megírja – tette fel a költői kérdést. (Tény, hogy ahogy azt ma7.sk több platformján szerkesztőségünk is megállapította, a kormányprogram idevágó része csak pusztán általánosságok gyűjteménye.)

Ez után a beszélgetés a szeptember végi választások értékelése felé irányult, amelynek Szövetség párti sikertelenségét a műsor vendége szubjektív és objektív okokkal is indokolt. Az előbbinél elmondta, hogy a jelöltek nagy része munkavégzése sok kivánni valót hagyott maga után, vagy ahogy Gyimesi fogalmazott, „nem dolgoztak“. További okként pedig említette a közvéleménykutató ügynökségek félrevezető eredményeit, amelyek a ténylegesen pár ezer szavazatot (0,1%) kapott Magyar Fórum pártnak olykor jóval 2% fölötti támogatottságáról szóltak, illetve hangsúlyozta, hogy a sajtó egy része igyekezett félrevezetni a választókat azzal, hogy folyamatosan egy súlycsoportba tartozónak érzékeltette a Szövetség pártot és a két súlytalan „konkurensét“.

Gyimesi György nem rejtette véka alá kritikus véleményét a Szövetség párt kommunikációjával kapcsolatosan sem, azt hiányolva leginkább, hogy a választókat legjobban érdeklő és érintő témákban nem foglaltak konkrétan állást, illetve nem fogalmazták meg, hogy egy konzervatív kormányt nem lehet a R. Fico vezette Smer nélkül létrehozni. A Smer párt dél-szlovákiai viszonylag jó szereplése még nagyobb volumenű lett volna, ha Ficóék magyarul is kampányolnak – jegyezte meg Gyimesi.

A saját politikai jövőjéről annyit mondott el, hogy természetesen a Szövetség párt merül fel elsőként, amely viszont érzése szerint felemás viszonyt alakított ki vele a közelmúltban. Elmondta, hogy szerinte a vezetők szívesen látnák ugyan a párton belül, de mozgásterét egy, saját bevallásuk szerint is súlytalan alelnöki posztban határoznák meg. Gyimesi ennek ellenére bízik a konstruktív megegyezés lehetőségében.

A műsorvezető zárókérdésére, hogy vajon mi következik abban az esetben, ha mégsem tudnának megegyezni, a politikus azt válaszolta, hogy annyit biztosan kijelelenthet, hogy nem fog odahaz tétlenül üldögélni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.